OCR Output

Konfliktusok a családon belül 179

fiágat." Ilyen szempontból a Királyi Könyvekben szereplő 1738. évi
nova donatio különösen érdekes: ebben Rendek, Szentistváncsabja,
Tarkány, Szentkirálykeszi (Nagykeszi) településeken, illetve Sárfő
pusztán nyert ifjabb Fekete György és felesége, Niczky Anna össze¬
sen 20 sessio (telek) nagyságú birtokadományt jure materno avito,
vagyis Fekete György anyja, Érsek Anna ősi örökségére történő
hivatkozással. Nemcsak Fekete György, hanem Csuzy Gáspár
leánytestvére, Julianna révén sógora, a jobbágysorból nemességet
szerzett kancelláriai titkár, Végh Péter (1671-1757) és özvegy Bogyay
Józsefné (született Csuzy Krisztina) is részt kapott nova donatióként
a Csuzy-öröksegböl.‘s

Az első házasságból származó gyermekeknek jog szerint, konkré¬
tan az 1659. évi 36. törvénycikk szerint, osztály útján kellett volna
megszerezniük az öröklött javakat, miként ez Érsek Anna örökösei
esetén is történt."§ Az említett adományozási cselekmények előz¬
ménye az volt, hogy 1732-ben - Ersek Anna halálát követően — a
Csuzy-leszármazottak (Csuzy Imre és Gáspár, Vörös Pálné Csuzy
Magdolna és Bogyay Józsefné Csuzy Krisztina) féltestvérük, ifjabb
Fekete György kezelésére bízták szüleik, Csuzy Pál és Érsek Anna
után maradt vagyonukat 3000 forintos évjáradék fejében. 1738¬
ban aztán egymás között felosztották az öröklött jószágot. Míg
a dunántúli, főként Zala és Veszprém megyei birtokokból Fekete
György és a Csuzy-atyafiak egyenlő arányban részesedtek, addig a
Dunán inneni (Komárom és Bars megyei) ősi Csuzy-javakból viszont
már csak a Csuzy-leszármazottaknak jutott. Így lett több helyen
birtokszomszéd a későbbi személynök és az ellenzéki vezér megyei
táblabíró. A legértékesebb vagyontárgyakat, a pápai házat a hozzá
tartozó majorsággal, a ménessel, ezüstneműkkel és a badacsonyi
szőlőt présházzal Csuzy Gáspár és testvérei, illetve Fekete György
egymás között osztották fel. Megemlítendő, hogy a Somló-hegyen
fekvő szőlőt présházzal, egy győri házat és a rendeki majorságot
egyedül Fekete György kapta. A Komárom megyei birtokokat (82 job¬
bágytelek, 6 faluban) ötfelé osztották egyenlő arányban. A herestényi
kúriával, az itt levő mészárszékkel, kocsmával és malommal, vala¬

63

Borovszky 1907: 57., 63., 73-74-, 97., III., 122., 556-558., 562-563.; Tuza
2006: 1520., 1522.

4 MNLOL A 57 38. kôt. 108-109. Bécs, 1738. augusztus 26.

6 MNL OLA 57 38. köt. 106-107., 183-184. Bécs, 1738. augusztus 26. és uo.
1739. február 2.

66 Homoki-Nagy 2000: 215.