OCR
Keresd a nőt! A felsőbüki Nagy család bázasodási stratégiája I5I läd,” a Véghek3* és a Daräsok’? härom-härom fövel képviseltették magukat a házastársak között, a régebbi, középkori eredetű nemességből pedig a Landor" és a Martonfalvay"" két-két fővel, illetve a Bezerédj** família hárommal. Az ismétlődés adódhatott a földrajzi közelségből, esetleg — például a Végh család esetében — a párhuzamos hivatali pálya is indokolhatta a rokoni szálak megerősítését. További kutatásnak kell megvilágítania azt, mennyiben emelte egy személy presztízsét az, ha valaki egy főnemesi címmel is rendelkező családba házasodott be. Ugyanakkor azt feltételezzük, hogy ezek a famíliák valamivel nagyobb presztízzsel rendelkeztek, illetve például az udvarnál könnyebben tudtak érvényesülni, mint azok a családok, amelyek egy ágának sem sikerült főnemesi címadományhoz jutnia. A felsőbüki Nagyok házastársai közül egy-egy a következő családokból került ki: Ebergényi, Széchenyi,15 Nádasdy," Kállay, 7 Szepessy," Niczky, ? Orczy," medgyesi Somogyi," siklósi Andrássy, Déry,%3 Szluha,* illetve bessenyői Beőthy.5 Ezen famíliáknak legalább egy ága rendelkezett magyar bárói vagy grófi címmel. Bár minimális számban, de találunk főnemeseket is a felsőbüki Nagyok házastársai között. Ketten közülük idegen eredetűek: Engeshoffen Réza bárónő és Schwingheim Terézia bárónő - bár az ő esetében bárói címe vitatható, hiszen a szakirodalom csak biro3 Nagy 1987: X. Somogyi. 38 Nagy 1987: XII. Végh (Verebi) 3° Kempelen 1911-1932: Pôtlék. Daräs. 4 Kempelen 1911-1932: VI. Ländor (alias Tyapak). # Nagy 1987: VII. Märtonfalvay (Märtonfalvai). 42 Kempelen 1911-1932: Il. Bezerédj (bezerédi). # Nagy 1987: XII. Végh ( Verebi), illetve lásd a negyedik fejezetet. 4 Nagy 1987: Potlék. Ebergény (Ebergényi és telekesi). 4° Nagy 1987: X. Széchenyi (Sárvári és felső-vidéki, gróf). 46 Nagy 1987: VIII. Nádasdy (Nádasdi gróf, Fogarasföld örökös ura.). Nagy 1987: VI. Källay (N.-kállói). 48 Nagy 1987: X. Szepessy (Négyesi, báró és nemes). 49 Nagy 1987: VII. Niczky (Niczki, gróf és nemes). 5 Kempelen 1911-—1932: VIII. Orczy (orczi), nemes és báró. s: "Kempelen 1911-—1932: VI. Somogyi (medgyesi), nemes és gróf. 52 Nagy 1987: I. Andrássy (siklói) család. >> Kempelen 1911-1932: III. Dőry (jobbaházi) nemes és báró. 54 Balogh 1901: 144. ss Nagy 1987: II. Beéthy (bessenyői és örvendi, gróf és nemes). Kempelen Béla, bár említi a grófi rangemelést, hozzáteszi, hogy hiteles adata erre vonatkozóan nincsen. (Kempelen 1911-—1932: Beöthy (besenyői)) Illésy szerint 1794-ben bajor grófi címet nyertek. (MNL OL A 130 - Illésy - ıb - 2370.)