OCR
132 Nagy János buzgalmát." A Kancellária végül 1765. július 2-án utasította a Hétszemélyes Táblát arra, hogy tétesse le az új ülnökkel hivatali esküjét, ezzel együtt ö nyerje el ülőhelyét és szavazati jogát." Ezen az országgyűlésen felsőbüki Nagy Pál mellett a család több tagja is szerepet kapott: nemcsak a kincstár országgyűlés elé terjesztendő sérelmeit Festetics Pállal együtt összeállító és ezekkel Pozsonyba is leutazó testvére, felsőbüki Nagy István, hanem Pál három fia, a távollévő indigenák (honfiúsított külföldiek) követeiként megjelenő Sándor és Dániel, továbbá Sopron vármegye képviseletében, ifjabb Pál szolgabíró. Ismételten felsőbüki Nagy István szervezőkészségének volt köszönhető, hogy megbízókat, vagyis principálisokat talált Sándor és Dániel nevű unokaöccseinek a diéta alkalmával. Ugyan csak Lamberg Ferenc Antal gróf és a felsőbüki Nagyok csepregi birtokszomszédja, Sinzendorf Vince gróf Nagy Sándor táblabíró számára kiállított követi megbízólevele ismert," de a gróf Caraffa, a gróf Eltz indigena családok is említésre kerülnek a levelezésben mint követi megbízók. Tudjuk, hogy a két utóbbi grófi család felsőbüki Nagy Istvánon keresztül az országgyűlési iratgyűjteményt (acta) is igényelt magának a diéta végeztével a követeiktől." A korszakban a gyakorlati jogi tapasztalatszerzés egyik formája volt kezdő jogászok számára a távollévő mágnások országgyűlési képviseletének elvállalása. Ezt a jelenséget tehát a felsőbüki Nagy családon belül is 86 MNL GyMSL SL XIII.Ir. 2. tétel. Családtagok közéleti tevékenységével kapcsolatos iratok. Nagy Pál királyi tanácsosnak a hétszemélyű tábla bírájának közéleti működésével kapcsolatos iratok. 1765. március 23. 7 MNLOLZA 35-b. II-1765. 691. kötet. Lajstromkönyv 1765-1766. 1765. június, No. 66. és július No. 16. 88 OStA FHKA KU Fiskalitaten und Verlassenschaften. Kt. 558. Fasc. 13. Fas. 13., subd. 5. Fels6biiki Nagy Istvan és Festetics Pál jelentései. Bécs, 1764. december 17. és 19. §9 Sopron megye eredetileg Illésy Ferenc mellé 1764. äprilis 2-än Kramarics László jegyzőt delegálta a pozsonyi diétára követéül, ám az ő korai halála után helyére 1764. július 18-én kelt megbízólevele értelmében Esterházy Miklós herceg főispán felsőbüki Nagy Pál legidősebb fiát, ifjabb Pál főszolgabírót nevezte ki, aki 1759től töltötte be a vármegye egyik szolgabiröi hivatalät. (Sümeghy-Dominkovits 2007: 18., 27.; Dominkovits 2003: 252.) 9 MNLOLP 1997. 1764. évi iratok. Bécs, 1764. június 14. Franz Anton Lamberg gróf megbízólevele felsőbüki Nagy Sándornak, és MNL OL P 1997. 1764. évi iratok. 1764. június 15. Sinzendorf Vince gróf megbízólevele felsőbüki Nagy Sándornak. 95 MNL GyYMSL SL XIII. rr. A felsőbüki Nagy család tagjaival, egyenes-, és oldalági rokonságával kapcsolatos iratok. r. Családtagok által írt és családtagokhoz címzett levelek. Bécs, 1764. június 15. Felsőbüki Nagy István levele Pál öccséhez és uo. 1765. november 26.