OCR
Az országgyűlési szereplés mint ugródeszka? 131 öccse érdekében. Az egyik, 1764. december 24-i levelében Niczky halálhírét közölve megnyugtatta, hogy Festetics Pál udvari kamarai tanácsosnak és Cothmann Antal kamarai titkárnak köszönhetően »Felséghes Asszonyunknal jó emlékezetben vagyon?" föhösünk, és ismételten felajánlotta, hogy emlékeztetni fogja Mária Teréziát öccse előléptetésére." Az országgyűlés alatt — a fent említetteken kívül — újabb önjelölt pályázók is feltűntek a látóhatáron Jankovich megüresedett helyének elnyerésére, így Zarka István volt vasi alispán, Majthényi Károly országbírói ítélőmester, Tersztyánszky János esztergomi alispán és követ, illetve Sághy Mihály hevesi alispán és követ. A Kancellária véleményében első helyen javasolta Nagy Pált, másodikon Majthényi Károlyt, harmadikon Pászthory Lászlót a hétszemélynökségre. A kancellár az első körben esélyesnek mondott Kvassayt nem támogatta, mert sógora, Almásy Pál bírája volt, és kinevezése esetén rokoni összefonódás lépett volna fel. Mária Terézia végül felsőbüki Nagy Pált és Pászthory Lászlót nevezte ki hétszemélynöknek és Majthényi Károly felsőbüki Nagy Pál helyére nádori ítélőmesternek léphetett elő.? Az indoklásban felsőbüki Nagy és Pászthory esetében egyaránt hangsúlyos helyet kaptak országgyűlési érdemeik, illetve ezek mellett sokéves kúriai bírói tapasztalataik, illetve jogi szaktudäsuk.® A dieta végeztével — miként ez már az 1751-ben is történt az uralkodó szimbolikusan is biztosította hálájáról a hűségüket kimutató ítélőmestereket: a Kancellária útján felsőbüki Nagy Pált és Majthényi Károlyt aranylánccal jutalmazta munkájukért.§5 A hétszemélynöki tisztségre való kinevező oklevél 1765. március 23-án kelt, és ez is különösen hangsúlyozta a megjutalmazottnak a legutóbbi diéta során az uralkodói szándékok és kívánságok előmozdításáért tett 8 MNL OL P 1997. 1746. évi iratok. Bécs, 1764. december 24. Felsőbüki Nagy István levele öccséhez, Pálhoz. (Tévesen az 1746. évi iratokhoz besorolva.) 82 Sebők 2017: 48. 8 MNL OLA 1 Originales referadae. 1765. év. No. 71. 1764. december 30. Magyar Udvari Kancellária javaslata a Jankovich Miklós halálával megüresedett hétszemélynöki állásra. (Az iratanyag mikrofilm másolatát használtam: MNL OL X 4384. 10025. tekercs,) 84 " Ekkor aranyláncot Brunszvik Antal országbírói ítélőmester kapott. 8 Az ajándékozást a kora újkori Habsburgok uralkodók gyakran alkalmazták alattvalóik politikai cselekvésének befolyásolására és hűségük elmélyítésére. Az ajándékokat a politikai elit tagjai odaadó szolgálatukkal viszonozták. (Kalocsai 2022: 355., 357.) Az aranylánc adományozására: MNL OL A 1 Originales referadae. 1765. év. No. 72. 1765. március 30.