Az országgyűlési szereplés mint ugródeszka? 131
öccse érdekében. Az egyik, 1764. december 24-i levelében Niczky
halálhírét közölve megnyugtatta, hogy Festetics Pál udvari kamarai
tanácsosnak és Cothmann Antal kamarai titkárnak köszönhetően
»Felséghes Asszonyunknal jó emlékezetben vagyon?" föhösünk, és
ismételten felajánlotta, hogy emlékeztetni fogja Mária Teréziát öccse
előléptetésére."
Az országgyűlés alatt — a fent említetteken kívül — újabb önjelölt
pályázók is feltűntek a látóhatáron Jankovich megüresedett helyének
elnyerésére, így Zarka István volt vasi alispán, Majthényi Károly
országbírói ítélőmester, Tersztyánszky János esztergomi alispán és
követ, illetve Sághy Mihály hevesi alispán és követ. A Kancellária
véleményében első helyen javasolta Nagy Pált, másodikon Majthényi
Károlyt, harmadikon Pászthory Lászlót a hétszemélynökségre. A kan¬
cellár az első körben esélyesnek mondott Kvassayt nem támogatta,
mert sógora, Almásy Pál bírája volt, és kinevezése esetén rokoni
összefonódás lépett volna fel. Mária Terézia végül felsőbüki Nagy
Pált és Pászthory Lászlót nevezte ki hétszemélynöknek és Majthényi
Károly felsőbüki Nagy Pál helyére nádori ítélőmesternek léphetett
elő.? Az indoklásban felsőbüki Nagy és Pászthory esetében egyaránt
hangsúlyos helyet kaptak országgyűlési érdemeik, illetve ezek mellett
sokéves kúriai bírói tapasztalataik, illetve jogi szaktudäsuk.® A dieta
végeztével — miként ez már az 1751-ben is történt az uralkodó
szimbolikusan is biztosította hálájáról a hűségüket kimutató ítélő¬
mestereket: a Kancellária útján felsőbüki Nagy Pált és Majthényi
Károlyt aranylánccal jutalmazta munkájukért.§5 A hétszemélynöki
tisztségre való kinevező oklevél 1765. március 23-án kelt, és ez is
különösen hangsúlyozta a megjutalmazottnak a legutóbbi diéta
során az uralkodói szándékok és kívánságok előmozdításáért tett
8 MNL OL P 1997. 1746. évi iratok. Bécs, 1764. december 24. Felsőbüki Nagy
István levele öccséhez, Pálhoz. (Tévesen az 1746. évi iratokhoz besorolva.)
82 Sebők 2017: 48.
8 MNL OLA 1 Originales referadae. 1765. év. No. 71. 1764. december 30. Ma¬
gyar Udvari Kancellária javaslata a Jankovich Miklós halálával megüresedett
hétszemélynöki állásra. (Az iratanyag mikrofilm másolatát használtam: MNL
OL X 4384. 10025. tekercs,)
84 " Ekkor aranyláncot Brunszvik Antal országbírói ítélőmester kapott.
8 Az ajándékozást a kora újkori Habsburgok uralkodók gyakran alkalmazták
alattvalóik politikai cselekvésének befolyásolására és hűségük elmélyítésére. Az
ajándékokat a politikai elit tagjai odaadó szolgálatukkal viszonozták. (Kalocsai
2022: 355., 357.) Az aranylánc adományozására: MNL OL A 1 Originales
referadae. 1765. év. No. 72. 1765. március 30.