Page 105 [105]
A kancelláriai bivatalviselés mint a siker jele 103
személyi átfedés mértéke. Ez azt is jelenti, hogy a köznemes kancel¬
láriai tanácsosok harmada az összbirodalmi hivatalnoki karnak is
tagjává vált. Az udvarhoz fűződő lojalitásukhoz nem férhet kétség.
E szervezetekbe a magyarok közül csak a legmegbízhatóbbakat
nevezték ki, azokat, akik a magyarokkal szemben sokszor barát¬
ságtalan bécsi közegben is azonosulni tudtak a kormány érdekeivel
és céljaival."
A fentebb felsoroltak annak a köznemesi hivatali elitnek a kiemel¬
kedő tagjai voltak, amely a 18. század utolsó három évtizedében
végül egyenrangú partnere lett az államigazgatásban a 16—17. századi
eredetű nagybirtokos arisztokráciának. A Kancellária hivatalnokai
a király hivatalnokai voltak, fizetésüket tőle kapták, állásuk és
előmenetelük tőle függött. A hivatalviselő nemeseknek a korábbi
századokra jellemző familiáris jellegű személyes függése a főmél¬
tóságoktól egyre inkább lazult," és helyébe a hivatali hierarchia
korszerűbb függelmi viszonyai és szabályai léptek. Az új hivatali
rendszer megnyitotta az utat a köznemesi hivatalnokok felemel¬
kedése előtt. Ennek egyik számszerű bizonyítéka, hogy a vizsgált
65 kancelláriai tanácsos közül összesen 21 nyert főúri diplomát."
Az új időket jelezte az is, hogy ekkortól kezdve köznemesi szüle¬
tésű — még ha közben bárósított, gróffá tett — személyek kezdték
betölteni a legmagasabb állásokat, az országbírói és tárnokmesteri
méltóságokat, akik közül többen a Kancellária egykori tanácsosai
közül kerültek ki. A 18. század folyamán tehát kialakult a magyar
hivatali arisztokrácia, és ennek folyamatnak volt kiemelt helyszíne
a Kancellária tanácsa.
"s Ember 1936: 250-251.
no Wellmann 1940-1941: 260-262.
m Gréf lett: Fekete Gyorgy (1758) Niczky Kristöf (1765), Koller Ferenc (1768 k.),
Festetics Pál (1772), Török József (1774), Brunszvik Antal (1775), Szvetics Jakab
(1780), Györy Ferenc (1785), Brunszvik József (apjától nem örökölte, 1790),
Szécsen Sándor (1811) és Almásy Ignác (1815). Báró lett: Ghillányi György
(1688), Mednyánszky Pál (1689) Patachich Boldizsár (1706), Péterffy János
Ferenc (1723), Sigray József (1724), Szluha Ferenc (1726), Száraz György (1731),
Cothmann Antal (1765), Izdenczy József (1811) és Bedekovich Ferenc (1822).
(Szécsenre vonatkozóan lásd: MNL OL A 57 63. kötet 147-155., Almäsyra: MNL
OL A 57 63. kötet 775-781., Ghillänyira: MNL OL A 57 19. kötet 276-279.,
Mednyänszkyra: MNL OL A 131 1m 734., Patachichra: MNL OL A 57 27.
kötet 426-434., Peterffyre: MNL OL A 78 ı. kötet 37., Izdenczyre: MNL OL
A 57 63. kötet 135-141., Bedekovichra: MNL OL A 57 64. kötet 789-794., a
többiekre: Szemethy 2014: 314-316.)