OCR Output

À kancelläriai hivatalviselés mint a siker jele 99

ki a személynököt.?? Majláth György 1821-ben bekövetkezett halála
után még hat személynököt neveztek ki 1848-ig, közülük négyen,
sorrendben ifjabb Majláth György, Mérey Sándor, Szerencsy István és
végül Zarka János szintén kancelláriai tanácsosok voltak kinevezésük
előtt. Tehát a személynökök kiválasztásakor kiemelt szerepe volt
a kancelláriai tapasztalnak, és csak olyan személy emelkedhetett a
Királyi Tábla elnöki pozíciójába, akit a kormányzati döntéshozók
Bécsben már személyesen megismertek.

A legfelső bírói fórumra, a Hétszemélyes Táblára a köznemesi
származású kancelláriai tanácsosok közül öten távoztak. Főúri
ülnök lett Niczky Kristóf (r765)," ócsai Balogh Peter (1795) és
Gyiirky Istvan (1806), pedig kéziiliik csak Niczky rendelkezett
főúri címmel. Brunszvik József a Novus Ordo idején a került a
legfelsőbb bírói fórumra mint egyedüli első tanácsos, de később,
már a grófi rang birtokában ő is főúri tanácsos lett." Egyedül csak
nyéki Németh Jánost nevezték ki köznemesi ülnökké a korábbi
kancelláriai tanácsosok közül, így az ő esetében nem beszélhetünk
előrelépésről. Ugyanis a köznemesi ülnöki pozícióból négy tanácsos
is érkezett a Kancelláriára (az imént említett ócsai Balogh Péteren
kívül Semsey András, Almásy Ignác és Fáy Barnabás), tehát inkább
a kancelláriai tanácsosság jelentette a magasabb rangot. Összeha¬
sonlítva a Királyi Tábla és a Kancellária személyi összefonódásának
mértékével, a Hétszemélyes Tábla és a Kancellária közötti személyi
áramlás a vizsgált korszakban kevésbé volt jelentős, és Niczky esetét
leszámítva egészen a 18. század végéig nem volt átjárás az ülnöki
pozíció és a kancelláriai tanácsosi állás között.

A köznemes kancelláriai tanácsosok közül későbbi pályafutásuk
betetőzéseként hatan, Fekete Gyorgy (1773-1783), Niczky Kristóf
(1786-1787), Vegh Peter (1795-1802), Szentivänyi Ferenc (1802¬
1806), Ürményi Jézsef (1806-1825) és Brunszvik Jézsef (1825-1827)
került a magyar igazságszolgáltatás és államigazgatás elérhető leg¬

% MNLOL A 79. r. kôtet 1., 38-39. és 55., továbbá Fallenbüchl 1988: 108.
Egyetlen ellentétes irányú pályafutást találunk csak, Száraz Györgyét, akit a
személynöki állásából helyeztek át a Kancellária tanácsába.

99 Sebők 2022: 104-105.

9 MNL OLA 79. 1. kétet 40.

92 Ocsai Balogh Péter a kancelläriai tanäcsossägäröl politikai okokböl lemondott,
és kérte visszahelyezését a Hétszemélyes Táblára, ahol kancelláriai kinevezése
előtt köznemesi ülnök volt. (MNL OL A 79. r. kôtet 8.)

5% MNLOL A 79. 1. kôtet 20.

94 Sebők 2022: 592-593.