OCR Output

A felsőbüki Nagyok és a Királyi Kúria a késő rendi korban 67

által viselt hivatal elnevezésében egy rövid időre, ugyanis 1786-tól
a Hétszemélyes Tábla tanácsosa lett, és altárnokmesteri pozícióját
már nem említik a források, de az 1790-es évek legelejétől ismét a
korábbi nevével illették állását."

Az Almásy családban is előfordult, hogy a kúriai állás apáról fiúra
szállt. Almásy János 1728 áprilisától 1729 júniusáig Heves vármegye
diétai követe volt Vay Ádámmal." Az adatok arra utalnak, hogy
Almásyt az 1741. évi diétára is követnek választották meg 1741.
április 10-én, azonban május 4-én mégis Dévay Andrást rendelték
ki követnek Gosztonyi István mellé." Feltételezésem szerint ez akár
összefügghetett Almásy János kúriai hivatali előmenetelével is,
ugyanis Almásy 1730 és 1733 között a Királyi Iáblán a személynö¬
ki ítélőmesteri állás töltötte be," majd 1733-ban nádori/helytartói
protonotáriussá léptették elő. 1741-ben , nyílt titok? lehetett, hogy
Almásy szívesen pályázna egy megüresedett köznemes ülnöki po¬
zícióra a Hétszemélyes Táblán. Ez meg is történt, és a kinevezésre
is sor került 1741. október 23-án, az országgyűlés lezárulta előtt
néhány nappal." Míg arra bőven lehet példát találni a késő rendi
korszakban, hogy a Királyi Tábla tagjai vármegyei követi megbízást
is vállaltak egy-egy diéta alkalmával, azonban az egyáltalán nem
volt megszokott, hogy a Hétszemélyes Tábla köznemes ülnöke le¬
gyen vármegyei követ. Ezért azt gyanítom, hogy folyamatban lévő
előléptetése is közrejátszhatott abban, hogy Almásy helyett Dévay
Andrást delegálta Heves vármegye a diétára. Almásy több mint
másfél évtizedig töltötte be a köznemesi ülnöki széket a Hétszemélyes
Táblán, amikor is 1757. március 10-én lemondott állásáról Pál nevű
fia javara.*5 Időközben Almásy Jánost 1745. június 5-én kinevezte
gróf Pálffy János nádor a jászok és kunok nádori fökapitänyavä is.’

Almásy Pál (t 1804) Királyi Kúriára kerülése előtti pályájáról
nem rendelkezem adattal, de ez összefügghet azzal is, hogy ő már
a harmincas évei közepén olyan magas állásba jutott apjának kö¬
szönhetően, amilyent sokan csak életük végén nyerhettek el eb¬

78 Schem. 1786-1800.

79 Bân (szerk.) 2011: 73.

Ban (szerk.) 2011: 74., 57. jegyzet.

# MNLOLO 56 1/a 13-16; MNL OL A 1741:90 2-3; Almasy 1903: 35.
8 MNL OL O 123.

5% MNLOL A 1 1741: 90 2-3 és 6-7.

84 Bérenger — Kecskeméti 2008: 37.

5 MNLOLO 11 2; Sebôk 2022: 584.

Bagi 1995: 23.