amit nehezen nevezhetnénk a vármegyei nemesség körében kiemel¬
kedő presztízzsel bíró hivatalnak. Hivatalnoki pályája során Antal
jelentős tisztségeket töltött be 1738-tól 1745-ig a Helytartótanácsnál
titkár," 1747-től 1748-ig személynöki ítélőmester, majd 1749-től
1755-ig országbírói ítélőmester, 1756 és 1762 között nádori ítélőmes¬
ter, "" 1762-től 1775-ig kancelláriai tanácsos, "? Esztergom vármegye
adminisztrátora 1769-től 1776-ig, végül Bihar vármegye főispánja
1779. október 23-a és 1780. december 14-e között."
Brunszvik Antal jelentősen felívelő hivatali karrierje ellenére
valószínűleg nem csupán kamarai tanácsosi kinevezése kapcsán
szembesülhetett azzal, hogy alulmarad - nemcsak a főnemesi, ha¬
nem a tekintélyesebb köznemesi családokkal szemben is." Ahhoz,
hogy családja gyökeret verjen az elit tagjai között, úgy döntött,
kérvényezi a grófi cím elnyerését a Magyar Udvari Kancellárián.
A cím megszerzésével vélhetően javítani akarta családja és így saját
maga presztízsét is, ezzel elkerülve az imént bemutatott fiatalkori
fiaskó megismétlődését gyermekei karrierépítése kapcsán. Vélhetően
némi csalódást jelentett számára, hogy a főnemesi címet bár 1775¬
ben megkapta, ráadásul rögtön gróffá emelte őt az uralkodói kegy,
azonban - a korban már meglehetősen furcsa és ritka módon - csak
a primogenitura jogán, vagyis csak elsőszülött fiának örökíthette
tovább a grófi rangot.""5 Végül kisebbik fia, József jelentős karrierje is
szükséges volt ahhoz, hogy utóbb - 1790-ben - a cimhasznälati jogot
kiterjesszék Brunszvik Antal minden egyenesági leszármazottjára.""
Felsőbüki Nagy István tehát, úgy tűnik, úgy tudta biztosítani
családja stabil helyét a megyei társadalomi elit, illetve az udvari
körökben is otthonosan mozgó famíliák között, hogy ehhez nem
lépett ki a köznemesség adta keretek közül, vagyis nem szerzett
főnemesi címet. Ugyanakkor jelentős birtokait, patrónusai jóindu¬
latát, és az udvar felé tanúsított feltétlen hűségét tovább örökítette
a család későbbi tagjaira.