OCR
A tanítványság másik felfogása a holisztikus és organikus szemléletet nem figyelmen kívül hagyva céltudatos, konkrétan körülhatárolt tanítványi közösségként írja le a tanítványságot, amelynek konkrét lépcsőfokai és céljai, konkrét megvalósulási terei vannak a gyülekezetben. A metodista és szabadegyházi gondolkodásra jellemző felfogás más szemlélettel közelíti meg a tanítványságot, sokkal konkrétabb tanulási folyamatként és tudatosan közös célok mentén szerveződő közösségként képzeli el azt. Harrington Jézus-központú definíciója szerint a tanítvány fogalmát a követés, a formálódás és az elköteleződés hármassága határozza meg: 1. A tanítvány követi Jézus Krisztust, ez azt jelenti, hogy a céljai meghatározásában az értelem és a jelentés keresésében meghatározó számára Jézus Krisztus személye. 2. A tanítványt Jézus Krisztus személye formálja, ami azt jelenti, hogy Jézus szavai és személyisége megváltoztatja a tanítványt. 3. A tanítvány elköteleződik Jézus Krisztus küldetése mellett, ami azt jelenti, hogy ő maga is a részesévé válik a krisztusi küldetésnek." Trueblood így fogalmazott: »A mai keresztény egyház talán legnagyobb gyengesége, hogy állítólagos tagok milliói egyáltalán nem is vesznek részt benne, és ami még rosszabb, nem is tartják furcsának, hogy nem vesznek aktívan részt. [...] Ha az átlagos egyház hirtelen komolyan venné azt a gondolatot, hogy minden laikus tag férfi vagy nő valójában Krisztus szolgája, akkor nagyon rövid időn belül óriási változás következne be"? A tanítványságnak ez a szemlélete a tanulás konkrét céljává és tárgyává teszi a tanítványságot. A kétfajta szemlélet szintézise úgy lehetséges, ha a tanítványságot célzó vagy tanítványi kiscsoportokat egyáltalán nem a tanítványság kizárólagos megvalósulási helyeinek tekintjük. A tanítványság megvalósulhat organikusan, különböző szinteken és különbözőfajta tanulóközösségekben a gyülekezetben, de célzott tudatos formákban is. A tanítványi kiscsoport mint tanulóközösség olyan emberek csoportja, akik azért kapcsolódnak össze, hogy tudatosan gyakorolják Jézus Krisztus követését, és akik együttműködnek abban, hogy egy olyan élő, részvételalapú közösséget alkossanak egymás perspektíváit, értékeit és életstílusát tiszteletben tartva, ahol egymást segítve, gyengeségeiket és tapasztalataikat megosztva Jézus Krisztust jobban megismerhetik. 14 PUTMAN-HARRINGTON-COLEMAN 2013. 5 TRUEBLOOD 1979, 34. O.