OCR
történik, teológiai szempontból azon az alapon, hogy minden szakértelme ellenére az ember eredendően képtelen a sikeres és zavartalan teológiai párbeszédre; ebben az összefüggésben a kapcsolat létesítésének első és elengedhetetlen feltétele Isten kezdeményezése. Ő teszi meg az első lépést az ember felé akommunikációs összeköttetés helyreállításában: Ábrahám ószövetségi elhívása egyúttal ígéret annak újszövetségi eljövetelére, "? akinek a személyében helyreállhat akommunikáció mind vertikális, mind horizontális értelemben." A kommunikációs defektus ugyanis keresztény nézőpontból nemcsak az emberek közötti kapcsolattartást jellemzi, hanem az Isten és az ember közötti érintkezésben is megjelenik. Ennek a kettős elakadásnak vagy zárlatnak a helyreállítása a teljes Szentírás egyik központi kérdése." Bibliai alapon tehát a kommunikációs zavar fogalma nem korlátozható kizárólag az eltérő kommunikációs képességű (korlátozott lehetőségekkel rendelkező, pszichopatológiai állapotú, beteg) és az , egészséges" emberek közötti kommunikációs akadályra, hanem teológiai értelemben eleve minden embert érint. Az evangélium és az igehirdetés infokommunikacids akadalymentesitése révén a Jézus altal Istennel helyreállított kommunikációs kapcsolat szabadon hozzáférhetővé és élményszerűvé ton válhat az eddig azt csak hátrányos mértékben és korlátozott módon elérőknek.? Az Újszövetség akadálymentesítésének feladata az Újszövetség teológiai (krisztológiai) információinak megjelenítése minden ember számára hozzáférhető módon. Ebből következően a siketek és a nagyothallók különleges igényeit figyelembe véve a teendő az Újszövetség teológiai mondanivalójának maradéktalan megjelenítése 5 A teológiai párbeszéd e helyütt nem elsősorban az emberek egymás közötti véleménycseréjére, hanem az Isten és az ember közötti kommunikációra vonatkozik. 19 1Möz 12,1-3; 18,18; Ezs 7,14; Mt 1,23; Lk 1,31; ApCsel 3,25; Gal 3,8. 20 A kommunikáció történetét Ádámnál es Evänäl kell kezdenünk. A bűneset értelmezhető úgy is, hogy többek között egy speciális kommunikációs zavarból fakad. s: Csakugyan azt mondta az Isten?x — hangzik konfliktusba. S mindez kiszélesedik az őstörténet utolsó szimbolikus történetében. Bábelnél teljessé válik a kommunikációs káosz. Az ember önmagában képtelen úrrá lenni ezen a káoszon. Isten teszi meg az első lépést akommunikációs kapcsolat helyreállítására, amikor az üdvtörténet nyitányaként kiválasztja, megszólítja, elhívja Ábrahámot, és ígéretet tesz annak eljövetelére, akiben majd teljesen helyreállhat a kommunikáció mind vertikális, mind pedig horizontális aspektusban" (GÁNcs 1998, 322. o.) 2 Az Isten és ember közötti vertikális, illetve az ember és ember közötti horizontális kommunikáció zavara, ennek helyreállítása a Szentírás egyik központi kérdése. (Uo.) 22 Lásd KOCH 2015, 4.05. o.