OCR Output

tői szerepet magára vegye. Még akkor sem, amikor a kliense ezt várja tőle — mert
szeretné megélni a kapcsolatban a segítője illetékességét, szakértelmét —, hogy az
ő tanácsa megoldja majd a saját problémáját. Tudja, hogy a kliensnek szüksége van
arra a szembesülésre (sokszor ellenállásokon keresztül), hogy önmagában értékes,
bár most megbillent, és talán kevésbé bízik önmagában, de mégis bízhat jobban
magában, érdemes ezzel dolgoznia. Segítőként ebben a dinamikában érzi magát
kompetensnek. A lelkigondozó nyíltan kommunikál. Nem titkolózik, nem sejteti,
hogy ő már gondolja, mi lehet az elakadás oka. Nem fél olyan, a kapcsolatban meg¬
élt érzést behozni, amely a kapcsolódást segíti és a kliens kompetenciáinak erősí¬
tését szolgálja, hiszen ezzel azt üzeni: elköteleződtem melletted, itt vagyok veled,
kísérlek, és bízom benned. Nagy segítséget jelent a segítő transzparens jelenlétéből
származó önfeltáró jellegű attitűdje is. Azonban az, hogy a segítő saját tartalmat
hoz a beszélgetésbe, abban az esetben releváns, ha ezzel olyan bátorítást, egyfajta
mintát tud adni a segítettjének, amely mentén ő el tud indulni és próbálja a saját
érzéseit, gondolatait interpretálni.

Alapvető fontossággal bír a gyógyító beszélgetést kísérő bizalmi közeg kialakítása¬
kialakulása és megtartása. Az emberek között dolgozók számára ismert, hogy az
egyik legnehezebben kezelhető viszonyszintről van szó ember és ember vagy ember
és közösség között. Olyan intellektuálisan és emocionálisan motivált folyamatról
van szó, amely az intra- és interperszonális szinteken folyamatos reflexiót igényel.
Az kevés, ha hangsúlyozzuk, hogy bennünk lehet bízni. A bizalom leginkább azt
jelenti, hogy elhiszem, a másik fél az elvárásaim szerint fog együttműködni velem.?
A bizalmi közeg kialakításához az eddig említettek mind hozzájárulnak: az átlát¬
ható, transzparens kapcsolat, a résztvevők teljes véleménynyilvánítási szabadsága,
az együttműködés tapasztalatainak megélése, a közösen kialakított keretek követ¬
kezetessége, az empatikus tisztelet kölcsönös megélése.?

2 TOMKA 2022, 59. Oo.
2 SZABÓ 2016, 165. o.