Seite 100 [100]
Az ókori társadalmaknak több évezreden át általános vonása volt a rabszolgaság.
A becslések szerint a Római Birodalom nagyvárosaiban a lakosságnak legalább
egyharmadát rabszolgák tették ki." A rabszolgaságba vagy beleszületett az ember,
vagy hadifogságba esve, esetleg emberrablás révén, adósság törlesztéseképpen
,Önmaga eladásával" vagy bírósági ítélet miatt válhatott valaki rabszolgává. A rab¬
szolgák foglalkoztatása jellemzően széles skálán történt: a kemény fizikai munkát
végzőktől kezdve a személyi szolgálatokon és a gyermekek felügyeletén át egészen
a kitaníttatott sáfárokig, üzletkötőkig, intézőkig, akik uruk — a tulajdonos — egész
vagyonáért felelősek voltak, és személyükben őket képviselve jártak el. Rabszolgának
lenni bizonyos értelemben megélhetési biztonságot jelentett, sőt a tehetségesebbek
és szerencsésebbek karriert is befuthattak, jelentős bevételre tehettek szert, amely
által idővel megválthatták a szabadságukat. A rabszolgák , jóléte" alapvetően a tu¬
lajdonosuk társadalmi pozíciójától és bánásmódjától függött."
A rabszolga elszökése bűncselekménynek számított. A szökött rabszolgára (fu¬
gitivus) súlyos — gyakran kegyetlen és akár könyörtelen — büntetés várt, amikor el¬
fogták. A jog a tulajdonost védte, hiszen a tulajdona eltűnésével kár érte őt. A vissza¬
szolgáltatás nyilvános jogi aktus volt, amit Pál is jól tudott. Ezért nem tehette meg,
hogy magánügynek tekintve a dolgot, Onézimoszt titokban küldje vissza. Az általa
megírt közbenjáró levél azonban rávilágít a római jognak egy másik lehetőségére is.
Mivel a rabszolgák alapvetően nem rendelkeztek jogokkal, konfliktus esetén nem
járhattak el önmaguk képviseletében. A római jog szerint az urának büntetése elől
elmenekülő rabszolga (erro, azaz "kószáló ), ha annak , barátjához" fordul közben¬
járásért (patrónus-kliens kapcsolat!), akkor nem tekintendő szökevénynek. Innen
5 A korabeli rabszolgaságról a térségben lásd bővebben: GNILKA 1982, 54-61. 0.; BARCLAY 1991;
BARTCHY 1992; FINLEY 1960.
6 Kocsis (2016, 137. 0.) nyomän erdemes megjegyezni, hogy a rabszolgaság intézményéről való gondol¬
kodás több árnyalattal bírt az ókorban. Egyfelől általában természetesnek tartották, ugyanakkor kritikus
és relativizáló hangok is teret kaptak. Arisztotelész a Politikában így érvel: mivel a vagyon hozzátartozik
a családhoz, a vagyonszerzés pedig a családfenntartáshoz, amit munkával biztosít az ember — tehát a
tulajdon létszükséglet —, ezért a rabszolgák nem mások, mint az eredményes munkához szükséges , élő
szerszámok? Ahogyan a rész az egész tulajdona, úgy a szolga is az úrnak a tulajdona, és mint , mástól
függő ember; a szolga az úr kezében cselekvésre szolgáló , szerzett tárgy? A feszültséget, hogy a szol¬
gaság természettől fogva legitim vagy természetellenes, Arisztotelész feloldja azzal, hogy mind a szolga
mivoltot, mind pedig az úr mivoltot foglalkozásnak tekinti, gazdasági és közjóléti tényezőnek, amelyet a
haszonelvűség vezérel, és amely kijelöli az ember helyét a társadalom viszonyrendszerében. , A vezetés
és az engedelmeskedés ugyanis nemcsak szükségszerű, hanem hasznos is! (Politika, I/7.) Ezzel szemben
Alexandriai PHILÓN úgy véli, hogy természete alapján senki sem rabszolga (De specialibus legibus, II. 69).
A sztoikus filozófia a rabszolgaságot nem külső körülmények adta állapotnak tekintette, hanem a szen¬
vedélyektől való függésben határozta meg. Az ember, aki a szenvedélyek rabja, szolga. Egyedül a lelkileg
független személy tudhatja magát szabadnak (lásd Dissertationes IV. 4,33; EPIKTÉTOSZ 2016, 249. 0.).