A levél végén is hasonló eszközzel él: a konkrét munkatársi üdvözlések? tolmá¬
csolásával burkoltan azt sejteti, hogy az ügy széles körben ismert, és a lefolytatása,
kimenetele a nyilvánosság nagyfokú érdeklődése közepette történik. Filemonra
nézve ennél nagyobb reflektorfény el sem képzelhető! Mintha az ügy olyan média¬
hírré válna, amelynek a bulvár felőli olvasata a pletyka és a közbotrány műfaját is
kilátásba helyezi. A Pál által teremtett légkör és kontraszt ellenállhatatlan, azaz File¬
mon esetleges ellenállása, fiúi engedetlensége a morális megsemmisülését jelentené
az egész keresztény közösség szemében.
Kétségtelen, hogy Pál teljes mértékben felhasználja apostoli tekintélyét, hogy célt
érjen." Filemon mintha vizsgázna fiúi kötelességből és ezen keresztül a keresztény
hitből és hitelességből. Az elvárás az, hogy önszántából, belső akaratából tegye meg,
amit kér az apostol (14).
Ahhoz, hogy jobban megértsük az apostol érvelését, fontos, hogy kellő figyelmet
fordítsunk arra a jogi tényállásra, amely a levél megírását egyáltalán előidézte: egy
szökött — menekült (?) — rabszolga ügyében való közbenjárás jogi aktusa ez az irat.
A következőkben röviden összefoglaljuk, amit az ókori rabszolgaságról e tekintet¬
ben érdemes szem előtt tartani.
3 Megjegyzendő, hogy Epafrász, Márk, Arisztarkhosz, Démász és Lukács széles körben elismert
igehirdetőknek számítottak. Pál e tekintetben a vezetői munkatársi kört említi. Az ő tekintélyük
hozzáadódik Páléhoz, ugyanabból az okból, mint Timóteus említése. Pál itt elhangzó szavai az egész
egyház véleményét képviselik.
* Ez példaul a következő retorikai fogásokban nyilvánul meg: 1. Pál úgy tesz, mintha lemondana apostoli
tekintélyéről, azért, hogy Filemon ne külső parancsra, hanem belső elhatározás miatt cselekedjen (8.14).
Filemon nem utasíthatja vissza egy apostol kérését. 2. Pál többször testvéri, bajtársi kapcsolatot emleget
közöttük (1.7.17.20). A testvériség hangsúlyozása a krisztusi sorsközösség felelősségét és elvárásait rója
az apostolra, ezért Filemonnak sem kisebb a felelőssége, mint magának az apostolnak. Filemonnak
értenie kell, hogy az előállt helyzet a testvéri közösségben megtestesülő Krisztus egyházában okoz
törést, és törekednie kell a helyreállításra a krisztusi szeretet és megbocsátás gyakorlása által. 3. Pál
szóvá teszi kiszolgáltatott helyzetét és (tekintélyes) korát: fogoly és rpeoBúrns (9), valamint szójátékot
alkalmaz a szív! szó (rá orrAáyxva "belek, belső részek; a szívre értve az érzelmek helye) többszöri,
metonimikus használatával (7.12.20). Ezért szívtelenség volna, ha Filemon semmibe venné egy idős és
szenvedést vállaló ember kérését. A korára való utalással Pál felidézi a negyedik parancsolatba foglalt
fiúi kötelességet. 4.. Pál a negyedik parancsolatra apelláló fiúi kötelességet lelki vonatkozásban is hang¬
súlyozza: emlékezteti Filemont, hogy neki köszönheti, hogy az ő igehirdetése nyomán jutott hitre, azaz
újjászületett élete van: , Azt nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem..." (19) Ugyan
milyen szívesség tudná kiegyenlíteni a tartozást, amikor a gyermek az életét köszönheti a szülőnek?
Pál az egyedüli helyes magatartásra, a fiúi engedelmességre biztat (21) (POWELL 2018, 438—439. o.).