Page 98 [98]
Az apostol közbenjárása a szelídlelkűségben megélendő keresztény hétköznapok¬
ban (Fil 4,5; Gal 5,22—23) egy egyszerű kérés köntösébe öltöztetve jelenik meg: Pál
arra kéri Filemont, hogy bocsásson meg szökött rabszolgájának, Onézimosznak,
és fogadja őt vissza. A levél funkciója, hogy a szökött rabszolga státusza emberileg
és jogilag is rendeződjön.
Mivel az apostol erőteljesen személyes hangot üt meg Filemonnal szemben, ezért
az olvasónak úgy tűnik, hogy a konfliktus emberi oldalának rendezése a levél ap¬
ropója. Pál érvelése a hangvétellel társítva annyira lehengerlő, hogy nem meglepő,
ha valaki személyeskedést, sőt lelki zsarolást lát a dologban.?
Pál levelében az ügy elrendezését kezdeményezi: tanúkat véve maga mellé, létre¬
hozza a kommunikációs helyzetet a felek között. A levél egyik sajátossága, hogy a
társadalmi státuszában megkérdőjeleződött személy, Onézimosz — jogi szempont¬
ból a probléma fő okozója — nem is kap szót, a háttérben marad. A kommunikációs
„haromszögnek” (Onezimosz — Pal - Filemon) tehát csak az egyik oldalát halljuk
kihangosítva. Ezáltal Pál úgy alakítja a helyzetet, hogy a szembesített fél szerepébe
valójában Filemon kerül. A közbenjáró levélben az a , csavar; hogy benne a mé¬
diumra jellemző , négyszemköztiség" meglehetősen manipulatív módon valósul
meg. Mai példaként inkább a közösségi médiában ismeretes megnyilvánuláshoz
hasonlíthatnánk: magánjellegű megszólalás a teljes nyilvánosság bevonásával.
A levél elején Pál maga mellett említi Timóteust (1), aki nem csupán társszerző,
hanem Pál véleményét osztó tanú. A köztük lévő szoros, atya-fiúi és munkatársi
kapcsolatot tekintve ennek az a funkciója, hogy az apostol személye és tekintélye
ezáltal megkettőzött súllyal esik latba. Pál külön köszönti a Filemon házanépéhez
tartozó, szolgálattal megbízott személyeket, Appiát és Arkhipposzt, valamint magát
a házi gyülekezetet (2). Mindezzel világossá teszi, hogy a levél tartalma közérdekű,
a teljes közösség számára iránymutató írás következik. A továbbiakban a személyes
hangnem által mintha szándékosan elmosná a határt a kérés és az utasítás, valamint
a kérés és az intés, sőt dorgálás között.
> DUNN (1996, 327. 0.) vitatja ezt a nézetet. Véleménye szerint az ókori retorikában bevett eszköz volt
az érzelmekre való hatás. Lásd még GNILKA 1982, 40. o.