OCR Output

KÁNSÁGTÓL A KÖZTÁRSASÁGIG

beruházások 3096-a volt." Ugyanakkor még 2003-ban egy 300 millió dolláros
kedvezményes kölcsöntis kilátásba helyeztek a mongol bányászat, mint kiemelten
fontos gazdasági tényező fejlesztése érdekében.

A bányaipar gazdasági túlsúlya által okozott problémák 2016-ban váltak kéz¬
zelfoghatóvá, amikor az ipari nyersanyagok világpiaci árának csökkenése komoly
bevételkiesést jelentett a mongoloknak is. A GDP-növekedés drámai mértékben,
alig 196-ra csökkent," így az ország kénytelen volt külső finanszírozásért előbb
deli szomszedjähoz,°” majd az IMF-hez 6s az Ázsiai Fejlesztési Bankhoz fordulni.
A Világbank 2017-es elemzésében a mongol gazdaság komoly szerkezeti átala¬
kítását és a bányászati szektor diverzifikálását javasolta." Ennek a kérdésnek
a megoldása ma a mongol kormányzat egyik legfontosabb feladata, és évek óta
komoly viták zajlanak róla. A kormányzati programok rendszeresen visszatérő
eleme a koncessziós szerződések átalakításának, a mongol részesedés növelésének,
a vállalatok adóztatásának kérdése, ugyanakkor az is, hogyan lehetne a mongol
gazdaság hagyományos ágazatait, például a nomád állattartást jelentősebb súllyal
megjeleníteni a gazdasági portfólióban.

Az egyre növekvő igény a pénzbeli jövedelem megszerzésére vidéken is új
stratégiák megjelenését eredményezi. Ez megfigyelhető olyan új vállalkozások
megjelenésében, mint a kasmír iránti növekvő keresleten alapuló kecsketenyész¬
tés, vagy más állati eredetű termékek nagybani felvásárlása. Az utóbbi nem jelent
feltétlenül fokozódó környezeti terhelést, így ahagyományos nomád életmóddal jól
összeegyeztethető, az előbbi azonban már most kimutathatóan jelentős befolyással
van a legelőterületekre.

Jelenleg Mongólia birtokolja a világ kasmír termelésének nagyjából 20%-at.
A jelentős termelési kapacitásokat és a növekvő keresletet kihasználva kínai ke¬
reskedők már az ezredforduló előtt jó lehetőséget láttak ebben, és a kilencvenes
évek végén kezdték számottevő mennyiségben, már az országhatáron belül fel¬
vásárolni a kasmírt. A nyersanyagot azonban kivitték az országból, így a kínai
feldolgozás fejlesztésével Mongólia piacokat veszít, nem tudja saját kapacitásait
megfelelő mértékben kihasználni. Ugyanakkor a növekvő kereslet miatt, egyre
több mongol pásztor alakítja át állatállományát egyoldalúan kasmír előállításra.
A tendencia elsősorban a kínai-mongol határhoz közeli déli területeken, a Góbi
sivatag környékén figyelhető meg. Ez a lépés azonban felborítja az évszázados
hagyományok alapján az adott területen kialakult, az ottani eltartóképességnek
megfelelő állatállomány összetételét — csökken a birka, míg nő a kecskék aránya -,
így az már nem optimális e terület legeltetéséhez, fokozatosan feléli a természeti
erőforrásokat, a legelőterület elveszti ellenálló képességét, és ez hosszú távon
jelentős negatív változásokat is eredményezhet.

674% BATCHIMEG 2005: 2.

675 https://www.worldometers.info/gdp/mongolia-gdp/ (utolsó megtekintés: 2022. 06. 26.)

676 A dalai láma 2016-os látogatása miatt kialakult krízisről, és végül meghiúsuló kínai kölcsön¬
felvételről fentebb már szóltunk.

677 DILLION 2020: 145.

192