MONGÓLIA AZ EZREDFORDULÓN
köszönhetően számos parlamenti képviselő, tanácsadó és kutató utazhatott a nyu¬
gati országokba, hogy személyesen szerezzen tapasztalatot a többpárti demokráciák
működésével, működtetésével kapcsolatban."
Parlamenti választások és a mongol demokrácia 1992 után
Amit a volt állampárt a demokratizálódási folyamatok elején nem tudott elérni,
jelesül az ellenzék megosztását, azt megtették a megváltozott körülmények. Az
ellenzéknek láthatóan nem volt egységes kormányzási koncepciója, amit a köz¬
véleménnyel képes lett volna elfogadtatni. Ennek következményei nem csak a két
választási vereségben nyilvánultak meg. Az ellenzék a választások után szétzilá¬
lódott, több pártszakadás is bekövetkezett, s a folyamatot a fokozódó gazdasági
nehézségek csak tovább erősítették.
A korábban szinte kizárólag a szovjet kapcsolatokon és a KGST-n keresztül
működtetett gazdaság az oroszok kivonulása után gyakorlatilag összeomlott. 1992¬
ben a városokban alig volt élelmiszer, akadozott az áram- és üzemanyag-ellátás."
A kormány kénytelen volt az alapvető élelmiszerek tekintetében jegyrendszert
is bevezetni. Az ellátás akadozását elsősorban a városi lakosság érzékelte, illetve
szenvedte meg. A hagyományosan önellátásra berendezkedett, vidéken élő nomád
állattartók az élelmiszerhiányból jóval kevesebbet érzékeltek. Gyakran előfordult,
hogy a városi lakosság vidékről, nem ritkán vidéki rokonaitól magánúton volt
kénytelen élelmiszert beszerezni.
A gazdasági nehézségek azonban kevésbé befolyásolták az utódpárt politikai
népszerűségét. A politika iránt kevésbé fogékony, a változásokra nehezebben reagáló
vidéki pásztorok támogatásának köszönhetően a nyári választások gyakorlatilag
konzerválták a korábbi állampárt hatalmát." Az utódpárt a szavazatok majd
569 százalékát elnyerve, 70 helyet szerzett a 76 fős parlamentben. Az ellenzékbe
kényszerülő Szövetség (a Demokrata Párt és a Mongol Nemzeti Haladás Pártja)
4, míg a Mongol Szociáldemokrata Párt egy szavazatot kapott, és egy független
képviselő is a parlamentbe jutott. Ugyanakkor több rendszerváltó párt nem volt
képes képviselőket küldeni az országgyűlésbe. A tényleges hatalomátadás tehát
nem történhetett meg, hiszen az ellenzék nem volt képes olyan politikai alterna¬
94 Az első ilyen szervezet az USA-ban székelő The Asia Foundation volt, ami már 1990-től jelen
volt Mongóliában, hogy segítse a politikai rendszerváltást és a piacgazdaság bevezetését,
támogassa a társadalmi átalakulást az országban.
515 Ezta jelen kötet szerzőjének személyes tapasztalata is alátámasztja. 1992-ben a mongol főváros
boltjai kongtak az ürességtől, az alapvető élelmiszerekre, a kenyérre, de még az alkoholra is
jegyrendszert vezettek be. A városi lakosok többször utaztak vidékre, hogy rokonaiktól, helyi
pásztoroktól vásároljanak húst, néha élő állatot, hogy ezzel biztosítsák családjuk megélheté¬
sét egy rövid időre. A "90-es évek első felében a városban nem volt ritka látvány a bérházak
erkélyein tartott élőállat, vagy a téli hónapokban az ott tárolt fél birka.
616 Ebben közrejátszott az a korábban már említett tény is, hogy a választási körzetek egyenlőtlen
kialakítása következtében a vidéki lakosság szavazatai felülreprezentáltak voltak.