OCR
KÁNSÁGTÓL A KÖZTÁRSASÁGIG Az 1921-es mongóliai forradalomtól a szovjet befolyás végéig tartó, csaknem hét évtized alatt szovjet ellenőrzéssel, a korai szakaszban a Komintern közreműködésével, a mongol társadalom jelentős átformálására tettek kísérletet, ami együtt járt az életvilág átalakulásával, a kultúra átformálásával egyaránt. A korábbi történeti munkák itt elsősorban az új politikai rendszer ideológiai hátterét említették e törekvések legfőbb mozgatórugójaként, azonban itt más tényezőkis szerepet játszhattak. A szovjet befolyás mongóliai kiépítésének tekintetében is megállja a helyét az a közép-kelet-európai területek megszállása, belső viszonyainak mesterséges átalakítása, átszervezése kapcsán alkalmazott posztkolonialista megközelítés, ami különböző függőségi kapcsolatokat hozott létre a Szovjetunió és Mongólia között." A térségben az 1920-as évek második felétől felgyorsult társadalmi átalakulás összekapcsolódott egyfajta modernizációval, részleges urbanizációval is, amelynek célja a régi, elavult feudális jellegű struktúrák lebontása, és egy új, modern - szocialista — gazdasági és társadalmi környezet kialakítása volt. A 70 éves mongóliai társadalomtervezési projektet a szovjetek által vezetett modernizációs és fejlesztési törekvés hajtotta. Az a civilizációs küldetés, hogy Mongóliát elmozdítsák elmaradott", , feudális" múltjából, amikor a nomád társadalmat egyrészt a születési jogokkal rendelkező előkelői réteg és a mandzsu adminisztráció által oktrojált közigazgatási rendszer, másrészt a buddhista hierarchia irányította, és átstrukturálják azt egy szabványosított, adminisztratívan szervezett, egyszerűsített és kodifikált rendszerbe. "7 Ezt a célt részben adminisztratív eszközökkel kívánták elérni, részben pedig a párton belül is zajló, az új mongol állam életének irányát meghatározó politikai csatározások során jelölték ki. Az már a forradalom győzelmét követő időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy a mozgalom vezetői közül sem mindenki értett egyet a szoros szovjet szövetség kialakításának gondolatával. Ez is bizonyítja, hogy az új mongol kormányzati struktúrábanis voltak olyanok, akik — politikai értelemben — jelentősebb távolságot kívántak tartani az északi szomszédtól, akiket egyfajta „vörös imperialistáknak" bélyegeztek." Ezeket a más politikai perspektívában gondolkodókat azonban rendre utolérte az , ellenforradalmi összeesküvés" vádja, ami általában nemcsak politikai karrierjük, de életük végét is jelentette. Ilyen volt a Bodoo és társai elleni per 1922-ben, Soliin Danzan elítélése és kivégzése 1924-ben, a Lhümbe-ügy és gyakorlatilag az egész ,nagy tisztogatás". A hasonló elven működő politikai leszámolások szinte folyamatosak voltak 1922-től egészen 1 a ,nagy tisztogatés” végéig, egyértelmüvé téve, hogy nem maradhatott fent olyan 506 At&ma összefoglaläsät adja Borbely Sändor Böröcz Jözsefalapjän, akia következö negy aspektust emelte ki: , 1. az egyenlőtlen gazdasági csere- és elosztási rendszerek létrehozását, 2. a megszállt területek kulturális gyarmatosítását, 3. az állami bürokratikus-hatalmi intézmények exportálását, 4. valamint a geopolitikai expanziót — emeli ki, mint a birodalmi centrum és a periferikus területek között kialakuló függőségi viszonyok legfontosabb jellemzőit". BORBÉLY 2016: 187-188. 507 MYADAR 2017a: 9; A Szovjetunió keretein belül a burjátok — mint egykori nomádok - által lakott területen lezajlott modernizációval kapcsolatban részletesen lásd: CHAKARS 2014. 508 BAWDEN 1968: 273. 132