irányában megmutatkozó tisztelettel is. A szocialista korszak nem kedvezett ezen
egyedi — az internacionalista szovjet ideológiai környezetben gyakran naciona¬
listának, reakciósnak titulált — nemzeti tulajdonjegyek hangsúlyozásának, de
Tsedenbal képes volt ezeket az ellentmondásokat kezelni. Ebben a korszakban
emeltek szobrot Dzsingisz kánnak, akinek Tsedenbal nem csak államszervezői,
de politikai, külpolitikai tehetségét is elismerte." Ez a szovjet korszakban búvó
patakként azért jelen lévő nemzeti identitás számára fontos megnyilvánulás volt.
Hogy ez a politikai kapcsolatok tekintetében mennyire ingoványos terület volt,
azt jól példázta a mongol államalapítója, Dzsingisz kán születésének 800. évfor¬
dulójára szervezett megemlékezésekkel szembeni szovjet kritika. A moszkvai
kormányzat keményen bírálta a mongol megemlékezéseket, amelyek szerintük
Dzsingisz idealizált képét jelenítették meg és relativizálták a mongol birodalom
alapításával kapcsolatos kegyetlenségeket, az alávetett népek által elszenvedett
, mongol iga" következményeit. ""
Hasonlóan pozitív kép alakult ki Tsedenbalról a bogd gegeen, illetve általában
a mongol buddhista kolostori rendszer egyfajta rehabilitációja kapcsán is, melynek
jeleként múzeummá nyilvánították a 8. főláma palotáját. Szintén aktívan részt vett
a Choibalsan-korszak leszámolásaiban koholt vádak alapján kivégzett mongol
politikusok rehabilitálásában az 1950-es, 1960-as években, és nevéhez fűződik
annak a törvényjavaslatnak a benyújtása, amely megakadályozta hasonló eljárások
lefolytatását. Tevékenyen részt vett az új népköztársasági alkotmány létrehozásá¬
banis, amelynek ugyan közvetlen mintájául a Szovjetunió szocialista alkotmánya
szolgált — és ami rögzíti az MNEP hatalmát -, de egyes elemeiben olyan alapér¬
tékeket is megfogalmazott, amelyekre az 1990 után létrejövő többpártrendszer
demokratikus alkotmányának fontos előzményeiként is tekintenek.
Az ország egyszemélyi vezetőjeként nemcsak a pozíció által nyújtott kiváltságokat
birtokolta, de az apparátus figyelmet szentelt annak mindennapi reprezentáció¬
jára is. Ez egyrészt fontos propagandaeszközt is jelentett, amelynek rendszeresen
visszatérő elemei között szerepelt ,a Szovjetunió harcostársa", , Mongólia jövő¬
jének építője", ,békeharcos" stb. megnevezés." Egyúttal ezek az állandó jelzők
a közvélemény számára egyfajta sajátos, a párt politikai céljaival, irányvonalával,
terveivel kapcsolatos közvetett iránymutatást is jelentettek.
Tsedenbal uralkodásának" időszaka a szocialista gazdasági fejlesztés, a felülről
irányított modernizáció és az ország nemzetközi elfogadtatásának korszaka volt. Az
1950-es évektől kezdődően, a szocialista keleti blokk és a Szovjetunió szövetségi
rendszerének létrehozásával párhuzamosan zajlott azimmár Kína által is elismert,
de jure független Mongol Népköztársaság nemzetközi kapcsolatainak kiépítése.
Ennek távlatait alapvetően határozta meg a második világháború után kialakuló
kétpólusú világrend, ugyanakkor ez annyiban segítségetis nyújtott amongoloknak,