Oldal 50 [50]
KÁNSÁGTÓL A KÖZTÁRSASÁGIG
szerzetesként élő saját hozzátartozójukat támogatták. Az 1921-es forradalmat
és az 1924-es államforma-váltást követően a kolostori adózás tényét tudatosan
kiforgatták, hogy a más országokban is folytatott gyakorlatot követve, a bolsevik
ideológiának megfelelően szembeállítsák az ország lakosságát a vallással.
A lámák mandzsuellenességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szegény
lámák rendszeresen részt vettek az aratok megmozdulásaiban, tüntettek a kínai
uzsorások ellen és nem egyszer a mongol világi előkelőkkel is szembekerültek."
Az, hogy a buddhista kolostori rendszer kiépítésének korai szakaszában — nem kis
mértékben a mandzsu uralkodók támogatásának köszönhetően - a vallási hierar¬
chia bizonyos mértékig függetlenedett a világi igazgatástól, ebben az időben már
inkább kellemetlen, mintsem üdvös volt a Oing-udvar számára.
1907-ben a Tsogdalai-felkelés (Tsogdalaiin boslogo) során, majd 1910-ben újabb
konfliktusok alakultak ki a mongolok és a kínaiak között, és hamarosan a mongol
főváros, Khüree is összecsapások helyszínévé vált. A mongolok üzleteket gyújtot¬
tak fel, kövekkel dobálták meg az ambant és kíséretét." A mandzsu helytartó" a
felkelők ellen reguláris katonákat és rendfenntartó erőketis kivezényelt. Az intéz¬
kedés hatására több százan fordultak a rendőrök ellen és kövekkel, fegyverekkel
támadtak rájuk, s bár a felkelők már az ország központjában is megmozdulásokat
szerveztek, az ott összpontosított erők sem voltak elégségesek ahhoz, hogy meg¬
rengessék a mandzsuk uralmát.
Az itt megemlített néhány esemény eredménytelensége is bizonyította, hogy
bár a mongol elégedetlenség folyamatosan tapintható volt a kínai betolakodókkal
szemben, a felkelők rendelkezésére álló erőforrások közel sem voltak elegendőek
ahhoz, hogy a mongolok a jelentős túlerővel szemben önállóan képesek legyenek
kivívni függetlenségüket. A társadalom alapvető tömegét ugyanis az egymástól igen
nagy távolságokra élő pásztorok alkották, akik — természetesen az életmódjukból
adódó sajátosságoknak megfelelően — egymástól meglehetősen elszigetelve éltek,
és az egyik aimagban kitört megmozdulás híre csak nehezen jutott a távolabbi
területeken élők tudomására. Nem lehetett gyorsan és hatékonyan olyan ütőképes
erőt szervezni, mely eléggé átfogó lett volna ahhoz, hogy maradandó, a mandzsu
uralmat akárcsak megingató katonai sikereket érhetett volna el. Az egyes megmoz¬
dulások egymástól való izoláltságának köszönhetően a Mongóliában állomásozó
kínai haderő létszáma - bár korántsem volt számottevőnek nevezhető — minden
esetben elegendőnek bizonyult a , rend helyreállításához".
A mongolok számára a függetlenség kivívásának nem csak a belpolitikai, de a
külpolitikai feltételei sem voltak biztosítottak egészen a 20. század elejéig. Mivel
"4 Ezt példázzák a Khüree-ben 1905-ben és 1906-ban kitört megmozdulások is, melyekben
nagy számban vettek részt lámák.
"5 BATSAIKHAN: 2008: 13-15.
"6 1904-ben Yanzhit nevezték ki Mongólia helytartójává. 1909. november 16-án kapta meg
utóda, Sando (1876-1941) (neve Sandova, Sanduo, San Do-wen alakban is elöfordul) a ki¬
nevezését. Sando egy év múlva, a függetlenség kivívásakor hagyta el az országot. MEI-HUA
1999: 47.
48