Seite 49 [49]
MONGÓLIA A 20. SZÁZAD ELEJÉN
A bokszerlázadás, illetve az ezzel párhuzamosan tett kormányzati intézkedések
hatására a mongol területeken újabb szabadságmozgalmak formálódtak. 1903-ban
kitört a század elejének egyik legnagyobb hatású felkelése, ami kisebb-nagyobb
megszakításokkal egészen az 1921-es forradalomig tartott. A megmozdulások élén
egy kisebb adminisztratív egység vezetője, Ard Ayush (1858-1939) állt, akinek a
mandzsu-kínai gyarmatosító törekvések, és általában az előkelők ellen vívott harca
tulajdonképpen csak a bolsevik forradalommal érte el célját. A belső-mongóliai
duguilangok mintájára megalapították a Tsetseg nuur-i duguilangot. A csoport egy
44 fejezetes beadványt szerkesztett és juttatott el az aimag (megye) -gyűlés vezető¬
jének. Az egyik legfontosabb elvárásuk az adócsökkentés volt, míg egyéb céljaik az
életkörülményeik javítására vonatkoztak. Követelték, hogy az aimag-gyűlésekhez
hasonlóan, az aratok (ard, ,nép, pásztornép") is megalakíthassák érdekvédelmi
szervezeteiket. A felirat azonban nem hozta meg a várt eredményt. Mivel kérésüket
válaszra sem méltatták, fegyverhez nyúltak és összecsaptak az ellenük kirendelt
csapatokkal. A felkelés vezetőit elfogták — bár később kénytelenek voltak szabadon
engedni őket.
1905-ben a mongol szabadságmozgalmak egy újabb nagyhatású vezetője tűnt
föl. A Setsen khan aimagban fegyveres népi mozgalom tört ki, amelynek vezetője
Togtokh taij (1863-1922), egy alacsonyabb rangú előkelő volt, aki legalább any¬
nyira meghatározója lett az elkövetkező eseményeknek, mint Ayush. A felkelők
rajtaütöttek a kínai üzleteken, elrabolták áruikat és uzsorásokat öltek meg. A kí¬
nai hivatalnokokat és a korábban idetelepített kínai telepeseket is elüldözték."?
A felkelők , saját" elnyomóikkal is szembefordultak: megtámadták a Szanbeisze
kolostort (San beisiin khiid) és fellázadtak a kolostori adók ellen. Az ellenük kül¬
dött mandzsu csapatok rövid idő alatt szétverték a megmozdulást, és a vezetők a
határon túlra, elsősorban a Bajkál-tó környékére menekültek. Később partizán
egységekként át-át csaptak a határon, de a kereskedők és birtokosok nyugtala¬
nításán kívül más eredményt nem értek el. A kolostor elleni támadást a későbbi
történetírók — értelemszerűen elsősorban az 1945 és 1990 között született történeti
munkákban - előszeretettel használták fel annak bizonyítására, hogy az aratok a
, feudális" uralkodók közé sorolták az egyházat is.
Tény, hogy a magas rangú lámák között voltak olyanok, akik a vallás tanítása¬
ival kevésbé összeegyeztethető életet éltek, de ennek alapján nem lehet az egész
mongol buddhista kolostori rendszert elítélni. A lámák között valóban előfordul¬
tak jelentős vagyoni különbségek is, de ez nem a lámaista buddhizmus alapvető
szemléletéből és a nomád társadalomban betöltött helyzetéből adódott, sokkal
inkább a buddhizmus Mongóliában kialakult szervezeti sajátosságaiból és a lá¬
mák mongol tartományokban betöltött — a mandzsu központi hatalom szándékai
szerint alakított — szerepéből következett. A kolostori adókat a több évszázados
hagyományoknak megfelelően a hívek azért fizették, hogy így segítsék a karmá¬
jukat, és ne felejtsük el, hogy ezzel nem ritkán - ha közvetetten is — a kolostorban
13 OcHır 2004/4. kötet: 272-273.
47