Oldal 24 [24]
OCR
KÁNSÁGTÓL A KÖZTÁRSASÁGIG mongol alattvaléiknak — a volgai torgutoknak - meg is tiltották, hogy bármilyen módon beavatkozzanak a konfliktusba. Bár kötötte őket az 1689-es szerződés, és nem avatkoztak bele az Amurtól délre eső területeken folyó összetűzésekbe, nem állt érdekükben, hogy amandzsuk a nyugati-mongol területeken is jelentős sikereket érjenek el. Ennek ellenére az ojrát visszautasítás és a folyamatos tárgyalások közelebb hozták egymáshoz a cári és a mandzsu diplomáciát. Az 1727-ben megkötött határszerződés rögzítette a két nagyhatalom határait, mégpedig azon a vonalon, amelyik mind a mai napig meghatározza a Mongol Köztársaság északi határát. A végső összecsapás az ojrátok és mandzsuk között a század közepén robbant ki, és részben egy ojrát hatalmi konfliktus következményének is tekinthető, ami lehetőséget adott a mandzsu uralkodónak arra, hogy beavatkozzon riválisa területén. 1755-ben Oienlong (1711-1799) elérkezettnek látta az időt, hogy lezárja konfliktusát a nyugati-mongolokkal, és jelentős seregeket küldött az akkori ojrát kán, Davacsi (Davachi meghl. 1759) legyézésére. Seregében ott harcolt Amurszana (Amarsanaa, 1723-1757) is, ? aki ekkor még a trón várományosának tekintette magát. A mandzsu uralkodónak azonban más tervei voltak. Meg kívánta akadályozni egy újabb erős mongol kánság létrejöttét, ezért a területeket a saját fennhatósága alá kívánta vonni. Amikor Amurszana számára is nyilvánvalóvá vált, hogy céljai nem egyeznek korábbi támogatója elképzeléseivel, a mandzsuk ellen fordult. 1755 szeptemberében régebbi szövetségesei mellett, több halha előkelőt is sikeresen maga mellé állított a mandzsuk elleni felkelésben, így Csingundzsavot (Chingünjav 1710-1757), Rincsindordzsot (Rinchindorj)"! és Cevenbaldzsirt (Tseveenbaljir) is.5 A Oing-udvar azonban hamarosan tudomást szerzett az összeesküvésről. Rincsindordzs több, az udvarhoz nem lojális halha előkelővel a császár parancsára kénytelen volt Pekingbe utazni, ahol nem sikerült magát tisztáznia, és kivégezték." Amurszana egy ellene küldött kisebb mandzsu sereglegyőzése után, " 1756 februárjában ojrát kánként hirdette ki magát." Ezzel a lépéssel azonban a stabilitás helyett a teljes káoszba taszította országát, mert származása miatt sokan nem tekintették a trónra méltónak. Az ojrát felkelők teljesen magukra maradtak, hiszen a mandzsu császár csírájában próbálta elfojtani a felkelést a halhák között, ezért a rebelliseket elfogatta és Pekingbe vitette, ahol számos meghívott mongol előkelő előtt nyilvánosan kivégeztette őket." A mongol főláma második újjászületése, a második jebtsundamba és néhány halha előkelő megpróbált titkos tárgyalások útján kapcsolatot keresni az orosz kormánnyal és felajánlották hűségüket abban az esetben, ha Erzsébet cárnő (uralk. 52 GERELBADRAKH 2002: 117-121. SS) PERDUE 2005: 270-274. 54 OcHIR 2004/4. kétet: 151. SS) PERDUE 2005: 276-279. 56 OcHIR 2004/4. kotet: 147-155. 57 ZLATKIN 1964: 448. CHIMITDORZHIEV 1979: 55-56. 59 BERHOLZ 1993: 389.
