Oldal 24 [24]
KÁNSÁGTÓL A KÖZTÁRSASÁGIG
mongol alattvaléiknak — a volgai torgutoknak - meg is tiltották, hogy bármilyen
módon beavatkozzanak a konfliktusba. Bár kötötte őket az 1689-es szerződés, és
nem avatkoztak bele az Amurtól délre eső területeken folyó összetűzésekbe, nem
állt érdekükben, hogy amandzsuk a nyugati-mongol területeken is jelentős sikereket
érjenek el. Ennek ellenére az ojrát visszautasítás és a folyamatos tárgyalások köze¬
lebb hozták egymáshoz a cári és a mandzsu diplomáciát. Az 1727-ben megkötött
határszerződés rögzítette a két nagyhatalom határait, mégpedig azon a vonalon,
amelyik mind a mai napig meghatározza a Mongol Köztársaság északi határát.
A végső összecsapás az ojrátok és mandzsuk között a század közepén robbant
ki, és részben egy ojrát hatalmi konfliktus következményének is tekinthető, ami
lehetőséget adott a mandzsu uralkodónak arra, hogy beavatkozzon riválisa terü¬
letén. 1755-ben Oienlong (1711-1799) elérkezettnek látta az időt, hogy lezárja
konfliktusát a nyugati-mongolokkal, és jelentős seregeket küldött az akkori ojrát
kán, Davacsi (Davachi meghl. 1759) legyézésére. Seregében ott harcolt Amurszana
(Amarsanaa, 1723-1757) is, ? aki ekkor még a trón várományosának tekintette ma¬
gát. A mandzsu uralkodónak azonban más tervei voltak. Meg kívánta akadályozni
egy újabb erős mongol kánság létrejöttét, ezért a területeket a saját fennhatósága
alá kívánta vonni. Amikor Amurszana számára is nyilvánvalóvá vált, hogy céljai
nem egyeznek korábbi támogatója elképzeléseivel, a mandzsuk ellen fordult.
1755 szeptemberében régebbi szövetségesei mellett, több halha előkelőt is
sikeresen maga mellé állított a mandzsuk elleni felkelésben, így Csingundzsavot
(Chingünjav 1710-1757), Rincsindordzsot (Rinchindorj)"! és Cevenbaldzsirt
(Tseveenbaljir) is.5 A Oing-udvar azonban hamarosan tudomást szerzett az össze¬
esküvésről. Rincsindordzs több, az udvarhoz nem lojális halha előkelővel a császár
parancsára kénytelen volt Pekingbe utazni, ahol nem sikerült magát tisztáznia, és
kivégezték." Amurszana egy ellene küldött kisebb mandzsu sereglegyőzése után, "
1756 februárjában ojrát kánként hirdette ki magát." Ezzel a lépéssel azonban a
stabilitás helyett a teljes káoszba taszította országát, mert származása miatt sokan
nem tekintették a trónra méltónak. Az ojrát felkelők teljesen magukra maradtak,
hiszen a mandzsu császár csírájában próbálta elfojtani a felkelést a halhák között,
ezért a rebelliseket elfogatta és Pekingbe vitette, ahol számos meghívott mongol
előkelő előtt nyilvánosan kivégeztette őket."
A mongol főláma második újjászületése, a második jebtsundamba és néhány
halha előkelő megpróbált titkos tárgyalások útján kapcsolatot keresni az orosz
kormánnyal és felajánlották hűségüket abban az esetben, ha Erzsébet cárnő (uralk.
52 GERELBADRAKH 2002: 117-121.
SS) PERDUE 2005: 270-274.
54 OcHIR 2004/4. kétet: 151.
SS) PERDUE 2005: 276-279.
56 OcHIR 2004/4. kotet: 147-155.
57 ZLATKIN 1964: 448.
CHIMITDORZHIEV 1979: 55-56.
59 BERHOLZ 1993: 389.