Oldal 15 [15]
OCR
I. A HINDUIZMUS A 21. SZÁZADBAN A vallásos témájú filmek tárgyalásánál fontos kiemelni azt is, hogy már létező előadóművészeti hagyományokra építettek, de realisztikusabb formában tudták ugyanezeket a mitológiai történeteket prezentálni. A különböző mitológiai témákat feldolgozó vásári előadások esetében a színészek gyakran amatőrök voltak, és sokszor több szerepet is alakítottak egy előadáson belül, illetve férfiak játszották a női szerepeket is. A filmben azonban színészek kiválasztására is több lehetőség volt, valamint a smink és jelmez is lehetett kifinomultabb, mint egy színielőadásnál, hisz aközönségnek nem a távolból kellett beazonosítania a jól ismert szereplőket. Ezenkívül a készítők olyan speciális fény- és hangeffekteket, valamint kellékeket is tudtak használni, amelyek a mitológiai, földöntúli hatásokat is jobban érzékeltették, így az istenek csodatételei a filmvásznon is megjelenhettek. Ráadásul a jeleneteknek csak a végső, vágott és szerkesztett verziója került be a filmbe, tehát a filmek sokkal kifinomultabb esztétikai élményt tudtak nyújtani. A film megjelenése után a következő paradigmaváltást a vallásos tartalmak televíziós műsorszórásának megjelenése jelentette. Indiában a televíziózás az 1950-es években, kísérleti jelleggel kezdődött, csupán napi két órányi, elsősorban oktatási célú sugárzással. Az állami televíziós szolgálat az 1970-es években jött létre, de ez sokáig elsősorban a falusi közönséget célozta meg földműveléssel, népességszabályozással és időjárás-előrejelzéssel kapcsolatos programjaival (Sengupta 2017: 153). A televíziózás igazi elterjedését az 1990-es évek gazdasági nyitása hozta, amely hatalmas befolyással volt a tömegkommunikációra is. Egyre több ember számára vált elérhetővé a televízió technikai vívmánya, így a nézők száma folyamatosan emelkedett (Farmer 1996: 106). A vallás és a televíziózás kapcsolata is ebben az időben változott meg. Az állami televízió a függetlenség első húsz évében arra koncentrált, hogy egy új, nemzeti magaskultúrát hozzon létre," amelynek az egyik fő célja a szekuláris közszféra kialakítása lett volna. Ennek megfelelően nem sugároztak vallásokhoz köthető programokat. A gazdasági nyitás azonban ebből a szempontból is komoly változást hozott, ugyanis az állam hátrébb lépett a csatornák műsorának szabályozásától, tehát lehetővé vált a hinduizmushoz köthető tartalmak készítése és fogyasztása is. A szekuláris tartalmak kizárólagosságában a fordulópontot egyértelműen a később tárgyalt Rámájana-, illetve Mahábhárata-sorozatok jelentették az 1980-as évek végén. A hindu mitológia legfontosabb eposzait ábrázoló sorozatok nemcsak abból a szempontból számítottak mérföldkőnek, hogy révükön megjelent a hindu mitológia a képernyőn, de felhívták a figyelmet az ezzel kapcsolatos hatalmas társadalmi igényre is. Napjainkra már kifejezetten nagy piaci részesedésük van a kizárólag vallásos tartalmakat sugárzó adóknak is, amelyek gyakran egyegy guruhoz vagy szektához köthetőek (Dubey 2019). Mi több, a vallási alapon működő cenzúra is visszatért, habár ellentétes előjellel. Míg a kilencvenes évekig nem sugároztak vallásos tartalmakat, napjainkra a vallásos érzelmeket esetlege: Valójábana csatorna neve is erre utal, hisz a dúrdarsan szó egy szanszkrit eredetű neologizmus a hindí nyelvben, amely televíziót jelent. 13
