Page 152 [152]
OCR
150 + Az ELETVILAG MEDIATIZALODASA minden emberi lét kiindulópontja és átlagos állapota, tulajdonképpen szükséges állapot, tehát e megnevezések nem szükségszerűen derogatívak. Heidegger ezen állapotot így jellemezte: , úgy élvezünk és szórakozunk, ahogy akárki élvez: úgy olvasunk, úgy ítélünk irodalomról és művészetről, ahogy akárki lát és ítél: a »nagy tömegböl« is azonban úgy vonulunk vissza, ahogy akárki visszavonul: s felháborítónakc találjuk, amit akárki felháborítónak talál. A mindennapiság létmódját az akárki írja elő, aki nem valaki meghatározott, hanem mindenki, habár nem összegként az” (Heidegger 2001, 154, 27§). Vagyis a jelenvalölet ekkor kívülről meghatározott. Habermas ezt úgy fogalmazná meg, hogy az életvilágbeli hagyományok, világképek és normák túlzottan merevek és kevés teret adnak az egyéneknek, hogy reflexíven, önmeghatározott módon építsék fel az identitásukat (Habermas 1994, 255). A nem tulajdonképpeniség/inautenticitás állapota tehát egyrészt szükségszerű, és a fogalom értéksemleges, másrészt azonban Heidegger szerint a létünk teljes potenciálját nem tudjuk ebben az állapotban kibontakoztatni, mert ekkor a jelenvalólét elfelejti a benne rejlő szabadságot és elveszik az akárkiben és az akárki által kínált lehetőségekben. Ez értékelő színezetet ad a fogalomnak. Heidegger szerint nem szabad elmenekülnünk ama felelősség elől, hogy életünket ne csak az akárki kategóriája szerint (nem tulajdonképpeni módon) éljük, mert ez a teljes élet forrása. Az emberi jelenvalólét halálhoz mért lét (Sein zum Tode), igy a cselekedeteinknek és életvezetésünknek valós tétje önmagunk kibontakoztatása, ugyanakkor a halálhoz tartó lét okozta szorongás hatására erős a kísértés, hogy ezt a szorongást, a semmivé válás e tudatát figyelemelterelésekkel próbáljuk meg háttérbe szorítani, hogy az űrt e figyelemelterelésekkel próbáljuk meg betölteni. Heidegger szerint ugyanakkor ez egyrészt sosem sikerülhet, másrészt maga a megoldáskísérlet iránya is téves, mert pusztán diszfunkcionális elmerülést hoz a jelenben, amit a hanyatlas/bukas (Verfallenheit) kifejezésével illet. A hanyatlásnak Heidegger alapján három formája van: a fecsegés, a kíváncsiskodás és a kétértelműség. A fecsegés (Gerede) esetén a jelenvalólét pusztán előre meghatározott fogalmakkal próbálja megközelíteni a világot anélkül, hogy megpróbálná megérteni, klisék használatára kerül tehát sor, melyek inkább elrejtik a valóság természetét, semmint felfednék. A mindennapiság beszéde a maga mindent meg-, ki- és túlbeszélő jellegével e csillagzat alatt áll Heidegger szerint, s így elvágja a jelenvalólétet a konkrét és egyedi tapasztalatoktól, vagyis a világ autentikus megtapasztaläsätöl (Cass 1998, 333). A kiväncsiskodäs (Neugier) kiszakitja a jelenvalólétet a világbeli értelemteli cselekvések sorozatából. A jelenvalólét ekkor mindenféle , egzotikus?" és új lehetőségeket akar átélni, de nem azért, hogy megértse őket, hanem pusztán azért, hogy elvonja a saját figyelmét. Az emberek ekkor úgy próbálnak meg új érzékleteket és eszméket átélni, hogy közben nem akarják megérteni őket, és beintegrálni a saját létükbe. A mindent feltáró kíván
