Page 150 [150]
OCR
148 : AZ ÉLETVILÁG MEDIATIZÁLÓDÁSA bővített, Hubert Dreyfus-i értelmezéséből." Elsőként az autenticitäs „minimälis", majd a , maximális" követelményeit vázolom fel. A kettő elkülönítése analitikus és művi, ami abban megmutatkozik abban, hogy az egyes elméletek bizonyos aspektusai az egyik, míg mások a másik oldalon szerepelnek. E műviség azonban remélhetőleg bír némi heurisztikus erővel. Ezt követően ismertetem az internetet ért kritikákat, hogy végül értékelő módon reflektáljak a felvetett szempontok alapján az értelmes online élet lehetőségeire. 2.1. Az autenticitás minimális követelményei Az autenticitás kifejezése meghatározott értelemben szerepel Jürgen Habermas kommunikatívcselekvés-elméletében: a kommunikatív megnyilatkozások hitelességeként. Habermas szerint akommunikatív cselekvés során háromféle módon lehetséges érvényességigényt támasztani (és megvitatni): a tényszerű igazság, a morális helyesség és a szubjektív hitelesség értelmében. Ez utóbbi arra utal, hogy a cselekvő feltár valamit a belső világából a közönségének (a véleményeit, érzelmeit, attitűdjeit stb.), és azt az igényt támasztja, hogy ezen expresszív kommunikatív aktusát mások elfogadják őszinteként (Habermas 2011, 231). Ebben az értelemben tehát az autenticitás a szubjektív világra vonatkozó őszinteség, hitelesség értelmében szerepel." A kommunikatív cselekvés habermasi elmélete azonban általánosabb szempontokat is kínál az élet autenticitásának értékeléséhez — bár ezek kapcsán maga Habermas nem használja a kifejezést, hanem inkább jó vagy észszerű életről ír (Habermas 1981b, 111). Ebben az általánosabb értelemben a jó, avagy autentikus élet kritériumait Habermas nem szubsztancialista módon adja meg, valamely tartalmilag meghatározott életforma szempontjai szerint, hanem formálisan. Autentikus, jó az élet akkor, ha az egyéni identitás kényszermentesen alakulhatott ki és az egyének közti kapcsolatok is kényszermentesen reciprok jellegűek (Habermas 1981b, 111) — ezzel szemben rossz (vagy inautentikus) az az élet, amely a kognitív-instrumentális racionalitásra redukálódik, ami alapján nem tud kényszermentes viszony kialakulni önmagunkhoz és másokhoz, mert ez a beállítódás objektiválja, instrumentalizálja a másikat és magunkat is (Habermas 1981b, 112). "7 Mindazonáltal nem lehet feladat itt az említett szerzők elméletének részletes, elmélyült és minden tekintetben kimerítő ismertetése és értelmezése, ez külön írás tárgya lenne. E helyütt az e kontextusban lényeges gondolatokra korlátozom a kifejtést, ami helyenként együtt fog járni leegyszerűsítésekkel és a szekunder irodalom fokozott használatával. 88 Habermas (1981a, 171, 174, 193, 198, 339) az őszinteség szinominájaként használja az autenticitást e kontextusokban (Wahrhaftigkeit, Authentizität).
