Page 135 [135]
OCR
IV. ONLINE VILÁGOK " 133 homogén (végtelen és strukturálatlan hómező és jég), ugyanakkor — szemben mas inuitokkal — semmiféle térképszerű médiumot nem használtak navigálásra (Aporta és Higgs 2005, 731). Az iglooliki inuitok számtalan útvonalat tartottak fejben, mely tudásra egyrészt az utazás során megmutatkozó környezet aprólékos megfigyelése és megvitatása révén, másrészt a mindennapi beszélgetések orális közvetítésével tettek szert. E nagymértékben megbízható navigálási stratégiát Aporta és Higgs Borgmann (1984) filozófiájára támaszkodva mélyen a környezetbe ágyazó fokális tevékenységként értelmezték, mivel csak hosszú évek gyakorlata, az érzékek és testi mozgások aprólékos koordinálása, valamint komplex társas interakciók által lehetséges elsajatitani (Aporta és Higgs 2005, 731-732). E gondolatot — mely szerint a környezetünkkel való aktív, érzékeket igénybe vevő és testi mozgásokkal együtt járó foglalatoskodás beägyaz a vilägba - Borgmann elmélete mellett Tim Ingold környezeti észleléssel kapcsolatos koncepciójával is alátámasztják. Aporta és Higgs számára Ingold elmélete jelenti azt a kapcsot, amellyel a navigáció kérdése összeköthető a beágyazódás problémájával. Ingold szerint ugyanis a navigálás, az útkereső magatartás: , olyan ügyes képességeken alapuló gyakorlat, amelynek során az utazó — aki a korábbi tapasztalatai alapján finomhangolt [navigálási] készségekkel rendelkezik — szinte sérzix, hogy merre kell tartania a célja felé, seközben szüntelenül a környezete folytonos perceptuális monitorozása szerint alakítja a mozgását" (Ingold 2002, 220). Az 1990-es évek közepétől indult, majd a kétezres években erősödött fel az a folyamat, hogy a fiatalabb és kevésbé tapasztalt inuit vadászok egyre nagyobb mértékben támaszkodtak a műholdas navigációs megoldásokra és egyre kevésbé sajátították el a korábbi nemzedékek navigálási képességeit. A hagyományos navigálási módszerekkel szemben a GPS-navigáció perceptuálisan szegényes, könynyen és gyorsan megtanulható a használata, szinte bárhol és bármikor használható, függetlenül a helyi körülményektől, s eközben olyan biztonságérzetet nyújt, hogy a jelentős tapasztalatokkal nem rendelkező , újoncok" is bátran használják; azonnal meg tudja mutatni a földrajzi pozíciót és a célig vezető útvonalat, ám enélkül, hogy a működésével vagy a környezettel tisztában kellene lennie a felhasználónak. Mindeközben az utazónak nem kell mély kapcsolódást létrehoznia a környezetével (Aporta és Higgs 2005, 744). A GPS-es eszközöket használó fiatalabb inuitok épp erre az útra léptek, aminek a következménye nemcsak egyéni és kollektív képességvesztés vagy a környezettel való kapcsolat felszínessé válása, kiágyazódás a fizikai környezetből, hanem az évszázadok alatt felhalmozott tudás eltűnésének veszélye is valóssá vált. A szerzőpáros némi fenntartásokkal ugyan, de a modern társadalmakra is érvényesnek tartja a technika kiágyazó hatásáról szóló látleletet. A mediatizáció ebben a felfogásban azt jelenti, hogy a jelenben a technika révén kapcsolódunk a világhoz, s közben meglazulnak a beágyazó hatású kötelékek a környezethez és az embertársakhoz (Aporta és Higgs 2005,
