rizsban a hotelszobájában felejtette az eszközét, ami a nap folyamán jó ideig szo¬
rongás forrása volt számára, hiszen kis túlzással úgy érezte, ami nincs rögzítve,
nemis történik meg, ám idővel rájött, hogy jobban tudta élvezni a város szépségét
azáltal, hogy nem monitorozta folyamatosan a lépéseit (Lupton 2016, 82).
A túlzásba vitt önmérés nem kis mértékben az applikációk működésének
a következménye, mivel számos esetben üzeneteket, visszajelzéseket küldenek,
ösztönző vizualizációkat nyújtanak a felhasználóknak azzal a céllal, hogy aktívan
használják az eszközt/alkalmazást. Emellett különféle profitorientált szervezetek
is folyamatosan ösztönzik a klienseiket a , hatékony", egészségesebb életvezetésre,
ami nem ritkán nyomásgyakorlásként értelmezhető (Dusek 2021, 391), s ez szin¬
tén növeli a túlkvantifikálás kockázatát." Nem meglepő módon jó néhány fel¬
használó nem érezte úgy, hogy fejlődött volna ezen eszközök és alkalmazások
használata által, hanem inkább az önhibáztatás, bűntudat, szorongás és rossz
közérzet tapasztalatára tettek szert (Lupton 2016, 80)."
A selftrackingnek tehät ambivalens hatásai vannak a felhasználóira. Összes¬
ségében, ezen eszközök és szolgáltatások Ihde (vö. Verbeek 2001) értelmében vett
technikai intencionalitasa, hogy aktívan foglalkozzanak velük, s hogy a felhasz¬
nálóik számszerűsített kategóriákban gondolkodjanak magukról és számszerű
tendenciák alapján ítéljék meg magukat, sőt számok alapján észleljék a világot
— ugyanakkor nem vezetnek önmagukban és automatikusan túlhasználathoz,
hanyatló éntapasztalathoz és beszűkült világészleléshez. E kérdések nem eleve
eldöntöttek, ami miatt érdemes néhány esettanulmányt is szemügyre venni.
Az alábbiakban két fitneszapplikáció (Keep Trainer, Strava) és a felhasználóik
tapasztalatai állnak a középpontban.
A Keep Irainer Kínai eredetű, ott rendkívüli népszerűségnek örvendő, de
nemzetközi kontextusban is sokak által használt fitneszapplikáció, amely 2015
óta van jelen a piacon. Az applikáció lényege, hogy egyedi edzésterveket kínál és
a terv szerinti edzések elvégzésére ösztönzi a felhasználóit. A regisztráció és a fitt¬
ségi állapot felmérése, valamint a felhasználói célok (fogyás, fittnek maradni,
70 Például biztosítótársaságok kedvezményeket nyújthatnak, ha az ügyfeleik mozgásösztönző
vagy egészségjavító alkalmazásokat használnak, vagy kereskedelmi cégek vásárlási kedvezményeket
nyújtanak, azoknak, akik megosztják velük a rögzített személyes adataikat (Dusek 2021, 391).
Többen az ilyen tendenciák miatt azt a kritikát fogalmazták meg, hogy a self-tracking jelensége
voltaképpen a foucault-i értelemben vett önkormányzás, önfegyelmezés neoliberális formája (Lupton
2016, 2. fej.; Ajana 2017), mely abban a színben tünteti fel magát, hogy a felhasználók érdekeit
szolgálja, ám mivel korporatív és kormányzati érdekek is szerepet játszanak a szolgáltatások kialakí¬
tásában, valójában a társadalombiztosítási szolgáltatások egyéni felelősségi körbe való delegálását
valósítják meg, ami az érdekelt szervezetek számára profittal, az állami szereplők számára pedig
költségek megtakarításával jár együtt.
71 Lupton olyan felhasználóról is beszámol, aki másfél éven keresztül napi negyvenszer (!) mérte
önmagát, és a végére teljesen elmerült a félelem, bűntudat és önhibáztatás mocsarában (Lupton