Page 117 [117]
OCR
IV. ONLINE VILÁGOK " 115 pán eszközként fogják fel valamilyen egocentrikusan meghatározott cél számára. Találóbbnak tűnik azonban Rosenfeld következtetése, miszerint az online randizásnak összességében jelentősebbek a semleges vagy enyhén pozitív hatásai. Ez korántsem jelenti azt, hogy a Tinder mentes mindenféle problémától, ezek azonban az alkalmazás sajátos vizuális logikájával és az életvilág mediatizálódásával függenek össze. A Tinder a korábbi társkereső oldalak és alkalmazásokhoz képest erőteljesebben képviseli a modernitásra egyébként is jellemző vizuális logikát. Olyannyira így van ez, hogy David és Cambre (2016, 8) egy sajátos swipe-logika megjelenését diagnosztizálja. E swipe-olási vagy Tinder-logika alapja, hogy a profilfotók által a vizuális elemek kerülnek előtérbe, hogy villámgyorsan lehet dönteni a jobbra vagy balra húzás mellett, s hogy ezáltal a lehetséges partnerek nagy sodrású, szinte végtelen folyamába kerül a felhasználó. Az érzékelés a felgyorsulás hatására természetszerűleg leszűkül az attraktivitás könnyen dekódolható vizuális jeleire. A Tinder a felhasználók vágyképeinek tárháza, melyeket szeretnének igaznak hinni, ugyanakkor az alkalmazás a szorongás forrása is, hiszen mindenki, aki használja a platformot, tudja, hogy ő maga is mások megítélésének tárgyává válik (David és Cambre 2016, 5). A vizualitásból kiinduló vágyakozás és a tudat, hogy a saját profilt is fürkésző tekintetek pásztázzák, azt eredményezi, hogy egyfajta (ön)tärgyiasitö beällitödäs kerekedik felül. A tinderezök objektiväljäk a potenciális partnereiket, mert a statikus vizuális jelek lehetetlenné teszik a másik holisztikus megtapasztalását, s mivel a vágyakat a jelek e korlátozott készletére vetítik rá. A felhasználóknak ugyanakkor önmagukat is tárgyiasítaniuk kell: a siker érdekében kívánatosként, jó potenciális partnerként kell feltüntetniük magukat. A másikra vetett objektiváló tekintet és az öntárgyiasítás egymást erősítik. A felhasználók saját teste fogyasztási cikké válik (David és Cambre 2016, 6). A kapitalizmus társkeresés viszonyai közé is beszüremkedik Illouz szerint, s így egyfajta hideg intimitás jön létre (IIlouz 2007). A vizuális rezsim és a Tinder-logika e negatív vonásait azonban némileg ellenpontozzák a felhasználók és potenciális felhasználók, akik nemritkán maguk tematizálják e problémákat. Egyrészt a nem felhasználók közül jó néhányan épp a vizuális logikát utasítják el: azt, hogy felszíni jegyek és a tárgyiasító beállítódás alapján ítéljenek meg másokat és ítéltessenek megáltaluk; másrészt az applikáció aktív használói is gyakran szóvá teszik a Tinder egydimenziós jellegét és próbálnak reflektälni rä (Newett, Churchill, &s Robards 2018, 356-357), ami magäban rejti azt a lehetőséget is, hogy változtatnak a magatartásukon. A Tinder azáltal, hogy kioldja a társ- és partnerkeresést az olyan életvilágbeli alakzatokból, mint a család, a baráti viszonyok, az egyházi gyülekezet, a szomszédság vagy az ismerősök, egyúttal az alkalmazás algoritmusát állítja az előtérbe, amely — a felhasználó által megadott paramétereken belül — meghatározza, hogy
