Page 61 [61]
OCR
III. AZ ÉLETVILÁG MEDIATIZÁLÓDÁSA + 59 4. Az én átalakulása a mediatizáció hatására A tudás létrehozásának megváltozott körülményei a mediatizáció elmélete szerint hatással vannak az én mozgásterére, lehetőségeire, az általa felvett szerepekre, sőt a felépülésének módjára is. E szempontból alapvető jelentőségű fejlemény volt a 2000-es közepétől, hogy az interneten a statikus honlapokról fokozatosan áttevődött a hangsúly az olyan oldalakra, platformokra, majd alkalmazásokra, amelyek a felhasználók inputját is lehetővé, sőt szükségessé tették (például a közösségi médiában). A növekvő interaktivitás megváltoztatja nemcsak a társadalmi cselekvők lehetőségfeltételeit (Couldry és Hepp 2017, 145). A mediatizáció és digitalizáció énre gyakorolt hatásának felvázolása előtt szükséges az én fogalmát röviden szemügyre venni. Az én Couldry és Hepp felfogásában nem statikus entitás, nem valami eleve adott létező, amelyre különféle külső szereplők és tényezők hatással vannak, hanem mindig is dialogikusan jön létre: azáltal, hogy folyton interakcióban áll másokkal (vagy technikai eszközökkel), hogy társaival állandóan jelentéseket, értelmezéseket egyeztet, illetve hogy magával is gyakran párbeszédet folytat. Az én folyton mozgásban van, , képződésének" folyamata soha nem zárul le. Az én e processzuális felfogását szükséges alapul venni, s amennyiben az én folyton létrejövőben van, szükséges e folyamat — változó — körülményeit is szemügyre venni (Couldry és Hepp 2017, 148). A mediatizáció digitalizációs szakasza a szocializáció folyamatában is alapvető átalakulásokat hozott. Az elektronikus média jelenléte a felcseperedő gyerekek életében nem az elmúlt egy-két évtized újdonsága, hiszen a 20. században például a rádiós és televíziós műsorok kínáltak számukra a fantáziájukat megragadó tartalmakat. Ezek az elektronikus médiumok azonban nem befolyásolták kifejezetten erősen a (család és a kortárscsoportokban zajló) elsődleges és a (különféle, például oktatási vagy munkahelyi intézményekben végbemenő) másodlagos szocializációt, mivel mindkét szinten a szemtől szembeni kommunikáció volt az előtérben, vagyis a normákat, értékeket, szerepfelfogásokat és ismereteket döntően mediális közvetítés nélkül sajátították el agyerekek (Couldry és Hepp 2017, 149). A helyzet ma annyiban más, hogy a digitális médiumok már nemcsak kész tartalmakat közvetítenek, hanem lehetővé teszik a cselekvők folyamatos egymáshoz kapcsolódását, hogy folytonosan jelen legyenek egymás számára. A kisgyermekek már korán megtapasztalják, hogy lehetséges a távollevő szülőjükkel (videó) telefonálni, később esetleg saját okostelefont is kapnak, amit megtanulnak használni. Vagyis az IKI-k mögött meghúzódó infrastruktúra egyre növekvő mértékben feltétele annak, hogy szülők és gyermekek érezzék egymás jelenlétét. A digitális eszközök emellett a gyermekek szocializációja számára oly fontos játéktevékenységet is megváltoztatja, mivel egyre fontosabbak lesznek az interaktív képernyőn folytatott játékok (Couldry és Hepp 2017, 150).
