OCR Output

III. AZ ÉLETVILÁG MEDIATIZÁLÓDÁSA + 49

3.2. A térbeliség és a helyek érzékelésének átalakulása a mediatizáció hatására

Amennyiben a fenomenológiai nézőpont az emberi tapasztalatokat leíró tudo¬
mányos nézőpont, úgy kitüntetetten fontos szempont lenne számára a térbeliség
tapasztalatának értelmezése. Ez a fenomenológia filozófiai elméleteiben nem
maradt el (Schmitz 2007; Merleau-Ponty 2012), azonban a szociológiai fenome¬
nológiai megközelítésekben a térbeli viszonyok jelentősége alulmarad az időének.
Az alábbi fejtegetéseket az a meggyőződés vezérli, hogy a térbeliségnek az életvi¬
lág dimenziójaként ugyanakkora jelentősége van, mint a temporalitásnak. A tár¬
sadalmi világ mediatizációja a téri tapasztalatokra is hatással van, aminek értel¬
mezéséhez szükséges először is szemügyre venni, hogy miként szemlélte
a klasszikus fenomenológiai szociológia a térbeliséget, illetve hogy ezen túlme¬
nően milyen változásokat hozott a mediatizáció, és milyen kiegészítő nézőpon¬
tokra van szükség emiatt.

Schütz és Luckmann a cselekvői nézőpontot veszik alapul, és ennek során —
az időbeliség viszonyaihoz hasonlóan — a cselekvői elérhetőség játszik kitüntetett
szerepet számukra. A mindennapi élet valóságában az , itt és most" jelenti azt
a kiindulópontot, ahonnan a testtel és tudattal rendelkező cselekvő a világot ér¬
zékeli. Az itt és most térbeli aspektusát Schütz és Luckmann két fogalom, a hoz¬
záférhető világ (world within actual reach) és a hatókör (zone ofoperation) kapcsán
fejti ki. A hozzáférhető világ az életvilág azon szegmense, amely közvetlenül el¬
érhető a tapasztalás számára: magában foglalja mindazt, amit épp aktuálisan
észlelnek, illetve azokat az objektumokat is, amelyeket intenzív figyelés által ész¬
lelhetnének (Schutz és Luckmann 1973, 36-37). Mindaz része a hozzaférheté
világnak, ami bizonyos időben és helyen lévő cselekvő vizuális vagy hallási észle¬
lési mezőjének határain belül van (ez igaz a többi érzékre is): vagyis mindaz, ami
látható és hallható (vagy szagolható stb.) valamely térben-időben meghatározott
pontból kiindulva, vagy látható, hallható volna, ha figyelmesen néznének, hall¬
gatnának. Az ilyen észleletek között lesznek olyanok, amelyek közeliek, mások
ugyan láthatók, hallhatók (volnának), de a cselekvő testéhez képest távolabbiak
(például látom és hallom a vonatot a távolban). Az egyének életrajzi sajátosságai
miatt vannak olyan helyek, melyeket korábban felkeresett, és amelyek könnyen
újra elérhetők számára, míg mások nehezebben. A cselekvő a tudáskészlete alap¬
ján ama helyekkel kapcsolatban is él feltételezésekkel, amelyeket még sohasem
keresett fel: valószínűsíti, hogy egyeseket könnyebben, másokat nehezebben
tudna meglátogatni és így a hozzáférhetőség aktuális szférájának részévé tenni
(Schutz és Luckmann 1973, 38-40).

A hozzáférhető világon belül külön zónát képez az a szegmens, amelyre
a szubjektum közvetlenül hatni tud cselekvésével, ez a hatókör. A hozzáférhető
világhoz hasonlóan ennek is az emberi test áll a középpontjában, ám a hatókör