Page 38 [38]
OCR
36 + AZ ÉLETVILÁG MEDIATIZÁLÓDÁSA A schützi elméletnek nem volt célja a mediális kommunikáció értelmezése, ezért e tekintetben is rendelkezik deficitekkel. Schützcel szemben többen is felhoztäk (Scriven 2018, 198; Zhao 2004) azt a kritikát, mely szerint az embertársak és kortársak túlzottan egyszerű dichotómiájával ragadja meg a kapcsolatokat, s hogy e megkülönböztetés nem ad fogódzókat a médiumok által közvetített interakciók, és így az online kommunikáció értelmezéséhez. E kritika alapja, hogy Schütz láthatóan keveset foglalkozott a már a saját korában is rendelkezésre álló, személyes jelenlétet nem igénylő kommunikációs formákkal (például a telefonnal). Schütz kétségkívül nem volt érzékeny a kérdésre, ám a Luckmann által összeállított, és általa társszerzőként is jegyzett Szrukturen der Lebensweltben fellelhető néhány megjegyzés, melyekben a szerzők némileg tompítják az embertársak és kortársak közti éles szembeállítást. Schütz és Luckmann szerint az embertársak és a kortársak között nem húzható éles határ, inkább átmenetek vannak köztük. Például az ember, akivel az imént beszéltem, elindult, utánanézek, még hallom a hangját, egy idő után már nem hallom, csak a mozdulatait látom, majd befordul a sarkon és már nem látom (Schutz és Lukmann 1973, 69). Nehéz megállapítani, hogy mikor szűnik meg az embertársakra jellemző , mi"-kapcsolat, a viszonylagos közvetlen hozzáférés a másikhoz. Hasonlóan átmenetiként jellemzi Schütz (és Luckmann) a levelet és a telefonbeszélgetést, hiszen ezen esetekben valamiféle kommunikáció zajlik, ám az embertársak személyes interakciójával szemben a jelek sokasága helyett az értelmezhető jelek szegényessége jellemző. Schütz stratégiája, hogy ezen eseteket átmenetekként, köztes formákként határozza meg, hogy aztán csak a , tiszta" típusokkal (ember- és kortársak) foglalkozzon (Schutz és Luckmann 1973, 68-69). A modern médiumok közvetítette kommunikációk új utakat nyitnak meg az emberi interakciók létesítése számára. Az újabb, fenomenológiai ihletésű empirikus kutatások Schützékkel szemben nem átmenetként tekintenek e formákra: ahelyett, hogy , már nem ilyen, még nem olyan" típusúként gondolnának a kortársak és embertársak dichotóm fogalmaival nem leírható kapcsolatokra, önálló jogú harmadik kategóriaként fogják fel e viszonyokat (Zhao 2005; 2004). E szempontból a felvételről szóló tévé- és rádióadás kevésbé fontos, mert a kapcsolat nem kölcsönös (az egyik fél hatékonyan tudja elérni a fogadó felek sokaságát, de a másik fél nem képes erre). Az élő rádió- és tévéadás már megteremt egyfajta időbeli közösséget a kortársakkal, hiszen lehetségessé válik valós időben" észlelni nem jelen lévő személyeket — de még ez a forma sem feszíti szét a kortársak és embertársak ellentétét (a rádiós beszélők vagy a képernyőn látható alakok csupán olyan kortársaim, akikhez viszonylag jobb a hozzáférésem). Az igazán fontos innovációt a telefon megjelenése hozta, mert általa vált először lehetővé időbeli közösség olyan felek között, akik nincsenek fizikailag egymás közelében.
