Seite 36 [36]
OCR
34 + AZ ELETVILAG MEDIATIZALODASA Olyan folyamatosan alakuló horizontot képez, mely bennünk is jelen van, ami által élni tudunk a világunkban. Az életvilág középpontjában a mindennapi élet szférája áll, amelyet Schütz az elsődleges valóságunkként azonosított (Schutz és Luckmann 1973). Eszerint a mindennapi világ — mint az életvilág középpontja — ama valóságszféra, amely az ébren lévő, a mentális képességeinek teljes birtokában lévő ember számára - aki pragmatikus indíttatásból különféle cselekvési projekteket hajt végre benne — maga , a" valóság (Schütz és Luckmann 1984, 269). Ezzel Schütz és Luckmann egyfelől azt állítja, hogy a mentális problémákkal küszködők (például skizofrének) számára másképp épül fel a valóság, mint az átlag számára, és másfelől, hogy az ilyen problémákkal nem rendelkezők számára is vannak egyéb valóságszférák is, túl amindennapi élet elsődleges szféráján (lásd ehhez a zárt értelmi tartományok schützi elméletét, vö. IV. 1.1. fejezet). Mindenesetre a mindennapi valóság az a valóságszféra, amelyet a társadalom egészséges tagjai a ténykedésük fő terepeként tekintenek, amelyben a pragmatikus indíttatású cselekvéseiket véghez viszik. Alfred Schütz számára az állt a fókuszban, hogy miként építjük fel értelemteli módon a valóságot. A valóságot szerinte a róla bizonyos relevanciák alapján létrehozott tudáselemek (sémák, típusképzetek, cselekvési receptek, kategorizálások) teszik értelmessé. A valóság értelemteli felépítése szempontjából kiemelten fontos a többi ember érzékelésének kérdése. Schütz (és Luckmann) ennek értelmezése érdekében különbséget tesz embertársak és kortársak között. A közös jelenlét jellemezte helyzetekben a személyek embertársai egymásnak, mert azonos időben ugyanott vannak (,itt és most"), és mert , szemtől szemben" kommunikálnak, azaz figyelnek egymásra -— vagyis köztük egyfajta , mi"-kapcsolat alakul ki (Schutz &s Luckmann 1973, 61-63). Az embertärsak között Schütz szerint „közvetlen” a kapcsolat, jóllehet nem a szó szigorú értelmében, hiszen senkinek sincs közvetlen hozzáférése a másik belső tudatfolyamához. Ám a közös jelenlét körülményei közt a velünk szemben álló személy belső világával kapcsolatban a jelek oly sokasága áll a (tudatos vagy tudattalan) értelmezői tevékenység rendelkezésére, hogy az már a közvetlenség érzetét nyújtja: az elmondottak, az arckifejezés, az intonálás, a szóválasztás, a gesztusok, a testtartás és pozíció, az apró rezdülések, a beszéd folyamatossága vagy megbicsaklása, a hangerő, a szemkontaktus, az öltözet, a fellépés összbenyomása, az illatok stb. (Schutz és Luckmann 1973, 66). Mindezek miatt a mindennapok (, offline") közös jelenléte során a személyek számára közösen telik az idő, közös élményeken osztoznak." Az embertársi viszonnyal szemben a kortársaink ugyan azonos világidőn osztoznak velünk (ők is a jelenben élnek), ugyanakkor nincsenek személyesen jelen (a , most?" 5 Mivel a felek az ilyen szituációkban nem csupán a saját belső idejüket, hanem többé-kevésbé a másikét is megtapasztalják, Schütz szerint ilyenkor közösen telik számukra az idő, azaz közösen öregednek a felek (growing old together) (Schutz 1967, 103).
