Seite 36 [36]
34 + AZ ELETVILAG MEDIATIZALODASA
Olyan folyamatosan alakuló horizontot képez, mely bennünk is jelen van, ami
által élni tudunk a világunkban. Az életvilág középpontjában a mindennapi élet
szférája áll, amelyet Schütz az elsődleges valóságunkként azonosított (Schutz és
Luckmann 1973). Eszerint a mindennapi világ — mint az életvilág középpontja
— ama valóságszféra, amely az ébren lévő, a mentális képességeinek teljes birtoká¬
ban lévő ember számára - aki pragmatikus indíttatásból különféle cselekvési
projekteket hajt végre benne — maga , a" valóság (Schütz és Luckmann 1984, 269).
Ezzel Schütz és Luckmann egyfelől azt állítja, hogy a mentális problémákkal
küszködők (például skizofrének) számára másképp épül fel a valóság, mint
az átlag számára, és másfelől, hogy az ilyen problémákkal nem rendelkezők szá¬
mára is vannak egyéb valóságszférák is, túl amindennapi élet elsődleges szféráján
(lásd ehhez a zárt értelmi tartományok schützi elméletét, vö. IV. 1.1. fejezet).
Mindenesetre a mindennapi valóság az a valóságszféra, amelyet a társadalom
egészséges tagjai a ténykedésük fő terepeként tekintenek, amelyben a pragmati¬
kus indíttatású cselekvéseiket véghez viszik.
Alfred Schütz számára az állt a fókuszban, hogy miként építjük fel értelemteli
módon a valóságot. A valóságot szerinte a róla bizonyos relevanciák alapján lét¬
rehozott tudáselemek (sémák, típusképzetek, cselekvési receptek, kategorizálá¬
sok) teszik értelmessé. A valóság értelemteli felépítése szempontjából kiemelten
fontos a többi ember érzékelésének kérdése. Schütz (és Luckmann) ennek értel¬
mezése érdekében különbséget tesz embertársak és kortársak között. A közös
jelenlét jellemezte helyzetekben a személyek embertársai egymásnak, mert azonos
időben ugyanott vannak (,itt és most"), és mert , szemtől szemben" kommuni¬
kálnak, azaz figyelnek egymásra -— vagyis köztük egyfajta , mi"-kapcsolat alakul
ki (Schutz &s Luckmann 1973, 61-63). Az embertärsak között Schütz szerint
„közvetlen” a kapcsolat, jóllehet nem a szó szigorú értelmében, hiszen senkinek
sincs közvetlen hozzáférése a másik belső tudatfolyamához. Ám a közös jelenlét
körülményei közt a velünk szemben álló személy belső világával kapcsolatban
a jelek oly sokasága áll a (tudatos vagy tudattalan) értelmezői tevékenység rendel¬
kezésére, hogy az már a közvetlenség érzetét nyújtja: az elmondottak, az arckife¬
jezés, az intonálás, a szóválasztás, a gesztusok, a testtartás és pozíció, az apró rez¬
dülések, a beszéd folyamatossága vagy megbicsaklása, a hangerő, a szemkontak¬
tus, az öltözet, a fellépés összbenyomása, az illatok stb. (Schutz és Luckmann
1973, 66). Mindezek miatt a mindennapok (, offline") közös jelenléte során
a személyek számára közösen telik az idő, közös élményeken osztoznak." Az em¬
bertársi viszonnyal szemben a kortársaink ugyan azonos világidőn osztoznak
velünk (ők is a jelenben élnek), ugyanakkor nincsenek személyesen jelen (a , most?"
5 Mivel a felek az ilyen szituációkban nem csupán a saját belső idejüket, hanem többé-kevésbé
a másikét is megtapasztalják, Schütz szerint ilyenkor közösen telik számukra az idő, azaz közösen
öregednek a felek (growing old together) (Schutz 1967, 103).