Page 34 [34]
OCR
32 + AZ ELETVILAG MEDIATIZALODASA 1987, 38). Ahogy arra Max Weber (1987, 38) felhívta a figyelmet, a magányos (nem társadalmi) cselekvésnek is van értelme a cselekvő számára (például kimegy fát hasogatni, hogy befűthessen, mert fázik a házában), de még inkább igaz az értelmesség szükségessége akkor, ha másokra vonatkoztatja a cselekvését. Amikor az egyén a cselekvését mások viselkedéséhez vagy cselekvéséhez igazítja (amikor többek között verseng, kooperál, kalkulál, gazdasági tranzakcióra lép velük, vagy amikor szándékoltan utánozza őket), értelmeznie kell a mások magatartását. Ezen értelmezés alapján tudja a cselekvő értelemteli módon megalkotni a saját cselekvéstervét és végrehajtani a cselekvését. A társadalmi környezetben azonban a cselekvőknek nemcsak az embereket kell értelmezniük, hanem például a többi ember által — a társadalmi kapcsolatok keretében -— létrehozott tárgyakat, eszközöket is. Például valamely gép , csupán abból az értelemből kiindulva értelmezhető és érthető, amelyet az előállító és felhasználó [...] emberi cselekvés kölcsönzött (vagy akart kölcsönözni) neki" (Weber 1987, 40). De hasonlóan: a zsebünkben meglapuló papírfecnit pénzként kell értelmeznünk ahhoz, hogy vásárolni szándékozzunk vele, és másoknak ahhoz, hogy elfogadják fizetségként. Összefoglalva: az emberek hozzák létre a társadalmi valóságukat az értelemtulajdonításaik és értelemteli cselekvéseik révén, ugyanakkor a társadalmi világ és az egyes elemei visszahatnak a cselekvésükre. A valóság társadalmilag felépített valóság, és csak mint ilyen képes befolyásolni az egyéni cselekvéseket (Berger és Luckmann 1998). A fenomenológiai és megértő szociológia szerint tehát társadalmiság azáltal jön létre, hogy a cselekvők folyamatosan értelmezik az őket körülvevő valóságot. A társadalmi valóság folyamatos létrehozásához, az értelemteli viselkedéshez (cselekvéshez) ezek alapján szükséges, hogy az egyének olyan tudással rendelkezzenek, amely kompetens cselekvőkké teszi őket a környezetükben, amely tehát alkalmassá teszi őket arra, hogy tájékozódjanak a világban. Személyes élettörténete és a másokkal folytatott interakciók során mindenki kialakítja a személyes tudását, s az így lerakódott tudáskészletnek egy része egyedi, egy másik része azonban közös vagy hasonlít a többiek tudáselemeihez. Alfred Schütz, akit a fenomenológiai szociológia megalapítójának tartanak, a következőképp jellemezte a cselekvők évek folyamán lerakódott tudáskészletét (Schutz és Luckmann 1973). A tudásunk legfontosabb jellemzője, hogy prag! Alfred Schütz életművéhez lásd Havrancsik Dániel kitűnő írásait (2020; 2018). Havrancsik az életmű rekonstrukciója mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy téves az a bevett kép, amely Schützöt egyszerűen a fenomenológia szociológiai képviselőjeként tartják számon, mivel a fenomenológiai nézőpont csupán az életmű második felében került nála a középpontba, és azon kívül egyéb intellektuális hatások is jelentékenyek voltak. ? Alfred Schütz, miután az USA-ba emigrált, Alfred Schutz néven publikált, viszont a magyarul megjelent műveiben a neve ü-vel szerepel, akármelyik alkotói fázisból származik is a szóban forgó írás. Ezt a különbséget megtartottam a hivatkozások kapcsán; tehát amikor az angol nyelvű publikációira
