OCR
18 + Az ELETVILAG MEDIATIZALODASA előtérbe, s ennek hatására az emberek egyre jobban eltávolodnak a világtól és annak dolgaitól, amelyek így minden szinten (fizikai, mentális és társas szempontból) elvesztik a jelentőségüket és súlyukat számukra (Borgmann 1984). A javasolt terápia központi eleme, hogy a felületes világviszony mellett/ helyett próbáljunk meg mélyebben foglalkozni a dolgokkal az olyan tevékenységek révén, mint például a kertészkedés, futás, főzés, olvasás ( Tijmes 2001, 12). Vagyis Borgmann nem kíván visszatérni egy, a modern technológia előtti korszakhoz, hanem a technika jelenlegi karakterét kívánja kiegészíteni, illetve átalakítani. A jelenkori életviszonyok jellemző vonása, hogy a technikai eszközök valamiféle terméke(ke)t kínálnak számunkra, ez adja a lényegüket. Például az autó a különféle helyekre való eljutás lehetőségét kínálja áruként; a hűtőgép az élelmiszerek sokáig frissen tartását kínálják termékként. Az okostelefon és az infokommunikációs eszközök azonban különlegesek e szempontból, hiszen rendkívül sokféle terméket kínálnak számunkra fogyasztásra (internetes bankolás, árucikkek, szolgáltatások vásárlása, elérhetőség, szociális média mint termék stb.). A modern technikai eszközök ezt azzal az ígérettel teszik, hogy a termék mindig elérhető lesz a fogyasztó számára. A modern technika lényegét jelenti tehát az általa kínált termék, míg maga a technikai megvalósítás mikéntje kevésbé lényeges a felhasználók számára. Borgmann kiélezett megfogalmazása szerint a , gépezet" (machinery) hattérbe lép, hiszen a fogyasztók jóformán semmit nem tudnak az általuk használt eszközök működésmódjáról és az előállításuk technikai eljárásairól, számukra csak az a fontos, hogy az eszköz , leszállítja" nekik a kívánt terméket, szolgáltatást mint fogyasztási cikket. A modern technológia lényege tehát, hogy elválasztja egymástól az eszköz és a cél szintjét, ugyanis egyfelől azonnali fogyasztásra kínál bizonyos termékeket, szolgáltatásokat (cél), ugyanakkor másfelől elrejti, lényegtelen kérdéssé alakítja át a technikai eszköz működésmódját, gépezetét (a cél elérésének eszközét). E minden modern technológiát átható logikät nevezi Borgmann eszközparadigmänak (device paradigm) (Tijmes 2001, 13-15; Borgmann 1984, 40-48). Tijmes (2001, 18-19) alapján Borgmann abban látja a modern technológia vonzerejét, hogy az ígérete szerint megkönnyíti az életet, leveszi a nehéz munka terhét az ember válláról, jobb egészséget biztosít, több művelődési lehetőséget ad és lehetővé teszi a többletfogyasztást — azaz egyszerűbbé és kellemesebbé teszi az életet. A modern technológia ebben a minőségében jól kiegészíti a modern demokráciákat. E politikai berendezkedések a szabadság, egyenlőség és önmegvalósítás eszményeit helyezik a középpontba. A gyakorlatban a modern demokráciák a gazdasági növekedés és a fogyasztói javakból való részesedés lehetőségének felkínálásával kívánják a polgáraik számára biztosítani a jó élet feltételeit. A technológia jól illeszkedik ehhez a politikai formához, mivel ígérete szerint megszabadít minket az élet terheitől, ugyanakkor ideológiája szerint semleges