OCR Output

18 + Az ELETVILAG MEDIATIZALODASA

előtérbe, s ennek hatására az emberek egyre jobban eltávolodnak a világtól és
annak dolgaitól, amelyek így minden szinten (fizikai, mentális és társas szem¬
pontból) elvesztik a jelentőségüket és súlyukat számukra (Borgmann 1984). A ja¬
vasolt terápia központi eleme, hogy a felületes világviszony mellett/ helyett pró¬
báljunk meg mélyebben foglalkozni a dolgokkal az olyan tevékenységek révén,
mint például a kertészkedés, futás, főzés, olvasás ( Tijmes 2001, 12). Vagyis
Borgmann nem kíván visszatérni egy, a modern technológia előtti korszakhoz,
hanem a technika jelenlegi karakterét kívánja kiegészíteni, illetve átalakítani.

A jelenkori életviszonyok jellemző vonása, hogy a technikai eszközök valami¬
féle terméke(ke)t kínálnak számunkra, ez adja a lényegüket. Például az autó a kü¬
lönféle helyekre való eljutás lehetőségét kínálja áruként; a hűtőgép az élelmiszerek
sokáig frissen tartását kínálják termékként. Az okostelefon és az infokommuni¬
kációs eszközök azonban különlegesek e szempontból, hiszen rendkívül sokféle
terméket kínálnak számunkra fogyasztásra (internetes bankolás, árucikkek, szol¬
gáltatások vásárlása, elérhetőség, szociális média mint termék stb.). A modern
technikai eszközök ezt azzal az ígérettel teszik, hogy a termék mindig elérhető
lesz a fogyasztó számára. A modern technika lényegét jelenti tehát az általa kínált
termék, míg maga a technikai megvalósítás mikéntje kevésbé lényeges a felhasz¬
nálók számára. Borgmann kiélezett megfogalmazása szerint a , gépezet"
(machinery) hattérbe lép, hiszen a fogyasztók jóformán semmit nem tudnak az ál¬
taluk használt eszközök működésmódjáról és az előállításuk technikai eljárásai¬
ról, számukra csak az a fontos, hogy az eszköz , leszállítja" nekik a kívánt termé¬
ket, szolgáltatást mint fogyasztási cikket. A modern technológia lényege tehát,
hogy elválasztja egymástól az eszköz és a cél szintjét, ugyanis egyfelől azonnali
fogyasztásra kínál bizonyos termékeket, szolgáltatásokat (cél), ugyanakkor más¬
felől elrejti, lényegtelen kérdéssé alakítja át a technikai eszköz működésmódját,
gépezetét (a cél elérésének eszközét). E minden modern technológiát átható lo¬
gikät nevezi Borgmann eszközparadigmänak (device paradigm) (Tijmes 2001,
13-15; Borgmann 1984, 40-48).

Tijmes (2001, 18-19) alapján Borgmann abban látja a modern technológia
vonzerejét, hogy az ígérete szerint megkönnyíti az életet, leveszi a nehéz munka
terhét az ember válláról, jobb egészséget biztosít, több művelődési lehetőséget ad
és lehetővé teszi a többletfogyasztást — azaz egyszerűbbé és kellemesebbé teszi
az életet. A modern technológia ebben a minőségében jól kiegészíti a modern
demokráciákat. E politikai berendezkedések a szabadság, egyenlőség és önmeg¬
valósítás eszményeit helyezik a középpontba. A gyakorlatban a modern demok¬
ráciák a gazdasági növekedés és a fogyasztói javakból való részesedés lehetőségé¬
nek felkínálásával kívánják a polgáraik számára biztosítani a jó élet feltételeit.
A technológia jól illeszkedik ehhez a politikai formához, mivel ígérete szerint
megszabadít minket az élet terheitől, ugyanakkor ideológiája szerint semleges