Seite 124 [124]
122 Figus-Illinyi Rita
növelése volt a cél. Ezeknek a programoknak a részletezése és hatékonyságuknak
az elemzése fontos lépést jelentett az individuális reziliencia kutatásában és
a krízisekkel való hatékonyabb megküzdés területein (Benard - Lorio 1991).
A második kutatási hullám középpontjában a reziliencia mélyebb megértése
került. Azokra a folyamatokra koncentráltak, amelyek a stresszel és a megküz¬
déssel párhuzamosan együtt járnak. Ez az időszak új perspektívákat nyitott az
emberi ellenállóképesség megértésében, lehetővé téve a kutatók számára, hogy
átfogóbban vizsgálják azokat a mechanizmusokat és stratégiákat, amelyek segí¬
tenek az egyénnek megbirkózni az élet kihívásaival. Ebben az összefüggésben
a családi dinamikák és kapcsolatok szerepe kiemelt figyelmet kapott. A kuta¬
tások célja az volt, hogy feltérképezzék, hogyan befolyásolják ezek a tényezők
az egyéni rezilienciát, és hogyan alakulnak ki azok a családi mechanizmusok,
amelyek segíthetik vagy éppen gátolják az egyén stresszel való megküzdését és
a megterhelő helyzetek átvészelését. Ennek eredményeként megjelentek olyan
terápiás megközelítések, amelyek a családi támogatási rendszereket erősítik
és elősegítik a reziliens viselkedési minták kialakulását és megerősödését a
családi kontextusban. A család, mint támogató közeg, valamint az egyéni és
közösségi erőforrások, mind kulcsfontosságú szerepet játszanak a reziliencia
fejlesztésében és fenntartásában (Greene et alii 2012).
A harmadik kutatási hullám jelentősen eltér a fentiektől. A korábban em¬
píriával való igazolási kényszert leváltotta a kevésbé markánsan és ellenőriz¬
hetően jelenlévő tényezők fókuszba helyezése. Ennek egyik domináns ága,
a traumás növekedés kutatása. A jelenleg is zajló kutatások arra a kérdésre
keresik a választ, hogy az egyének önmegvalósítása, a kreativitás szabad tere,
valamint a spiritualitás megélése és gyakorlása mennyiben elengedhetetlenek
a reziliencia folyamatában. Annak ellenére, hogy növekszik a száma azoknak a
kutatásoknak, amelyek rávilágítanak a reziliencia folyamatának vallási dimen¬
zióval való együtt járására, a terület jelentősen feltáratlan. Mindez vélhetően
az interdiszciplinaritás adta hidak számából fakad (Greene et alii 2012).
A reziliencia és a vallás közötti összefüggések vizsgálatának nehézségét egyfajta
kölcsönös diszciplináris vakfolt jellemzi. A pszichológiai megközelítést nehezíti,
hogy a pszichológia nem foglalkozik komolyan a vallási diverzitás és pluralizmus
összefüggéseivel, ugyanakkor a különböző társadalomtudományok reziliencia
értelmezései sok esetben nem fedik a pszichológiából eredeztethető reziliencia
fogalmat, illetve annak kontextusba helyezése problémás. Más megközelítés¬
ben a reziliencia keretét egyszer a , külső" aspektus adja, amely a strukturális
jellemzőkre és a kockázatkezelés módszereire összpontosít, másfelől a , belső"
aspektusok, mint a cselekvőképesség, a megküzdés, stresszkezelés és coping.
Ebben az esetben az emberi létezés és cselekvőképesség, az akció, a társadalmi
erő és ellenállás dinamikai alapjainak vizsgálata jelenik meg (Carter 2008).