Oldal 112 [112]
110 Szilárdi Réka
egyes kialakult helyzet részletes elemzést kíván, azonban immár nemcsak
szociálpszichológiai megfontolások, hanem politikatudományi, biztonságpoli¬
tikai, szociológiai és médiatudományi komplex interpretációk tekintetében is.
A csoportidentitás sajátosságai, valamint a kialakult kulturális pluralizmus
függvényében egy dolgot mindenképp érdemes kiemelni: a korábban vázolt
identitásfenyegetettség koncepcióját két irányban (és összefüggésében) is ér¬
telmezhetjük. Az egyik esetben a feszültség a külső csoportok felé tanúsított
ellenséges attitűdökben válik meghatározóvá, a másik esetben pedig a fentebb
már bemutatott posztmodernhez köthető változások felé érvényesül. Azaz,
miközben a kulturális sokféleség pozitív identitásformáló ereje mutatkozik
meg a privát vallásosságban, nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy
a poszt- és metamodern korszak kitermelhet olyan, ezzel teljesen ellentétes
önmeghatározási formákat is, amelyben már önmagában a vallási pluralizmus
lehetősége válhat elutasítandó kategóriává. Ebben a modellben az identitás¬
konstrukció elsődleges funkciója már az lesz, hogy olyan, biztonságosnak meg¬
élhető monokróm önazonosságot teremtsen meg, amelyben a nyelvi, nemzeti,
történelmi, etnikai stb. valóságok konvergálnak. Az a kulturális, ideológiai
és vallási sokféleség, amely mintegy rászakad a korszak emberére, nagyban
veszélyeztetheti, tehát fenyegetheti a világban való eligazodást, és szinte eg¬
zisztenciális kihívássá válhat annak az élménye, hogy az egyén és csoport csak
azokat az elemeket válassza be a saját univerzumába, amelyeket egymással
összetartozónak vél. Ilyen értelemben, bár ellentétes előjellel, de ez is a plura¬
lizmus egyik következményeként értékelendő.
Egy példa: ősmagyar vallási csoportok
Ennek a kettős gyökerű kollektív identitásfenyegetettségnek az egyik legjobb
magyar vallási vonatkozású példája az ősmagyar újpogányság.
Röviden összefoglalva, azokat a 20. századtól megjelenő vallási mozgalmakat,
amelyek jellegzetesen valamilyen kereszténység előtti ősi kultuszt kívánnak
újra életre hívni, a szakirodalom újpogányságnak, kortárs pogányságnak ne¬
vezi. Ezek a csoportok a nyugati világban a 60-as évektől kezdődően váltak
láthatóvá a vallástudományi szcéna számára. A gyűjtőfogalom alatt pedig igen
változatos tradíciókat találunk (a prehistorikus idők természetvallásaitól a nagy
ókori vallási kultúrákig bezárólag), bár nemzetközi viszonylatban kétségkívül
a WICCA, az Ásatrú és a druida közösségek váltak a legnépszerűbbé az elmúlt
60-70 évben.
A vasfüggöny leomlása után a kelet-európai régió frissen megnyíló vallási
turbulenciájában is felbukkantak e nemzetközileg már ismert irányzatok, ám