OCR
A vallási pluralizmus társadalomlélektani vonatkozásai 109 támogató viselkedéssel, megbocsátási hajlandósággal, más áldozatok iránti pozitív attitűdökkel jár együtt, ilyen értelemben tehát a békés és kooperatív együttélés záloga. Ezzel szemben az exkluzív, markáns áldozati szereppel való azonosulás következménye a külső csoportokkal szembeni ellenséges attitűd, a bizalomhiány, a csökkent empätia, valamint akompromisszumkeptelenseg ällapota (Wohl Branscombe 2008; Bar-Tal - Antebi 1992 etc.). Ebben az esetben a csoport kizärólag a saját elbeszéléseit és nézőpontjait képes látni, ennek következtében pedig létrejön a (nemzeti, etnikai, vallási vagy bármely más) ingroup glorifikációja, és mivel kizárólag a saját sérelmek kerülnek a fókuszba, így a külső csoportok szenvedése megkérdőjeleződik, relativizálódik, valamint minden külső csoport potenciális veszélyforrássá válik. Így jöhet létre egy folyamatos fenyegetettség-élmény, amelynek azáltal, hogy a kollektív identitásban lehorgonyozódik, egyik következménye az - ahogyan arról már több kutatás beszámolt -, hogy a történelmi sérelmek puszta emlegetése, illetve verbális felbukkanása erősítheti a csoportközi konfliktuspotenciált. Mindennek pedig igen nagy jelentősége lehet a vallási csoportok egymás közötti viszonyrendszerében. Kollektív identitás és vallási pluralizmus A vallási pluralizmus ténye, azaz, hogy a globalizált világban nagyfokú heterogenitást mutató vallási sokféleségnek kell együtt élnie egymással, mára már nem megkérdőjelezhető. Igen kevés olyan szeglete van a világnak, amelyben az eltérő kultúrák ne lennének jelen. Ázsiai tradíciók hódítanak egyre nagyobb teret az amerikai kontinensen, iszlám vallási csoportok jelennek meg egyre nagyobb számban Nyugat-Európában, e különböző kulturális csoportok együttélésnek lehetősége pedig meglehetősen változatos képet mutat globálisan. Bár kétségtelen, hogy az együttélés sok esetben a vallásközi párbeszéd irányában a multikulturális kooperáció felé tart (pl. a szikh vallási diaszpóra Nagy-Britanniában, Krsna-tudatú csoportok Európa/Amerika szerte stb.), azonban többek közt az ember pszichés identitáskonstrukciós adottságai miatt, e vallási csoportok akár jelentős konfliktuspotenciált hordoznak magukban. Mind a közelmúltban, mind a kortárs jelenben vannak ezek közt egyaránt kontrollált helyzetek és eszkalált konfliktusok is. Utóbbiak esetében gondolhatunk a délszláv háború vallási vonatkozásaira, a fekete-afrikai vallásháborúkra, fundamentalista csoportok erőszakos cselekményeire vagy épp a világszerte erősödő keresztényüldözésekre. Ilyen értelemben tehát a vallási (és kulturális) pluralizmust mint konfliktusok olyan lehetséges gyújtópontját értelmezhetjük, amelyeknek esetében minden