Page 100 [100]
OCR
98 Szilárdi Réka föl, amelyben az individuum a világ jelenségeivel kapcsolatban folyton állásfoglalásokat konstruál. Azonban épp ezek miatt a konstans nézőpontváltások miatt a társadalmi-politikai dimenzióban egyúttal erőteljes bizalomdeificitet és megkérdőjelezést él át. Ebben az értelmezésben a metamodern tehát nem igazít el újra a világban (ahogyan azt a premodern és a modern kísérelte meg), hanem együtt él, illetve bizonyos értelemben rutinizálja a pluralizmus következtében beálló párhuzamosságokat, mindennek következtében pedig az egyén (jobb híján) oszcillációba vonul. A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIAI SZEMPONTÚ MEGKÖZELÍTÉS A POSZTMODERN KIHÍVÁSOKRA Miért érdekes a korszakhatárok és minőségek ilyen összefoglalása a vallási pluralizmus társadalomlélektani vonatkozásaiban? Elsősorban azért, mert a szociálpszichológia egyik központi fogalma az identitás. Az önmeghatározás kifejeződésében pedig világosan nyomon követhetők az említett változások a szilárdság és a folytonosság elvesztésében, illetve a töredezettség, a megosztottság, valamint az oszcillálódás jelentkezésében is. A hagyományokban gyökerező, premodern társadalomstruktúrában, ahol az egyén képességei és vágyai nagyjából egybeesnek társadalmi lehetőségeivel, az identitás kérdése ellentmondásmentesnek tűnik. Vagyis ahol az azonosulási modellek száma, valamint a korlátozott szerepek mennyisége kevés, ott az identitás kialakítása nem ütközik lényegi akadályokba. Ezzel ellentétben a komplexebb, illetve gyorsan változó társadalmakban szinte végtelen számú viselkedési- és normatív mintalehetőség kínálja magát, így tehát az identitáskeresés a modern kor beköszöntével válik tömegeket érintő problémává, amikor az egyéni lét elveszíti ahagyományban gyökerező alapját, és egymásnak ellentmondó alternatívák között találja magát. Ennek következményeként az egyénnek és a csoportnak egyre rétegzettebb módon kell kialakítania és védenie az önazonosságát, mivel egyre kisebb lehetősége van arra, hogy a közéletet befolyásolja, illetve mert a közélet intézményei vagy egyre kevesebbet törődnek azzal, hogy értelmezési rendszert biztosítsanak, vagy pedig éppen hogy instrumentalizálni kívánják az individuum csoportba tartozásának élményét (vö. identitáspolitika). Az identitáskeresés, és ezenfelül annak megőrzése a poszt/metamodern korszakban pedig méginkább egyre nagyobb kihívássá válik, főként azért, mert a környezeti elvárások, illetve a személyes preferenciák folyamatos feszültségben állnak egymással. Ahogyan azt Hall (1997) fogalmazza meg, a posztmodern szubjektum mozgékony és töredezett; lényegi sajátossága abban fejeződik ki,
