Seite 98 [98]
OCR
96 Szilárdi Réka kérdéskörét vizsgálja az ún. ,maga módján vallásos" populáción keresztül, a csoportos vallási önmeghatározás mezsgyéjén keresztül pedig a kulturális együttműködések, illetve összecsapások szintjén igyekszik megragadni a téma összetettségét, mintegy felvillantva azt, hogy a vallási valóság milyen szerteágazó kapcsolódásokban van jelen a kortárs világunkban. Az alábbi fejezet ennek megfelelően tagolódik, azaz összességében négy nagyobb rész különíthető el: elsőként modernitás pluralizmus fogalma, másodikként ennek a szociálpszichológiai vonatkozásai kerülnek megvilágításra. A harmadik nagyobb rész az egyén és pluralizmus viszonyrendszerével foglalkozik, ezen belül a személyes identitás változásait, a vallási identitás fogalmát és a privát vallásosság egyik vonatkozó esetét tárgyalja. Végül a negyedik tartalmi egységben a csoportközi konfliktusok és a pluralizmus társadalomlélektani elméletei és egy ehhez fűződő esettanulmánya kerülnek feldolgozásra. A POSZT (/META)MODERN, ES ANNAK VEZERELVE A PLURALIZMUS Richard Rorty mondja egy helyütt, hogy a modernitást jobban tetten érhetjük Dickens műveiben, mint Heideggernél, mivel az angol író által ábrázolt társadalmi létállapotra az a jellemző, hogy állandóan elutasító rosszallással tekint az eddigi és az eljövendő fejlődésre. A Dickens által ábrázolt világ létállapota tulajdonképpen egy létállapot lehetetlensége, s mint ilyen, a modernitásra inkább találó, mint bármely árnyalt és intellektuálisan igényes képlet, amit a nagy szintetikus filozófusok állíthatnának fel róla (Bauman 1999; továbbá Rorty 1997). Az a változás pedig, amire a modern úgy tekint, mint rettegett jövőképre, az maga a posztmodern. Összességében a jelenkor problematikájával foglalkozó, illetve az — az identitás oldaláról - olvasott munkák közös, kiemelhető tengelyeként a modern egyet jelent azzal, hogy a tudományok megingatták a mítoszok, az ősi nagy elbeszélések világát, a posztmodern pedig megingatta a tudománynak, mint egyetlen világmagyarázó elvnek a felfogását. Így tehát az elmélet képviselői egyrészről szembeállítják a modernitást és a posztmodernitást: míg az előbbire a viszonylagosan strukturált tér-idő szemlélet, az éppen megfelelő vonatkoztatási rendszer, és egy olyan szilárd tartás a jellemző, amelyben az emberi cselekvés észszerűen és biztosan beillesztve érezheti magát, addig a posztmodernben mindez feloldódik. Másrészről, ahogyan azt Lyotard elemzi, a posztmodern nem áll ellentétben a modernnel, inkább a modern folytatásáról, illetve betetőződéséről, azaz az állandóan fejlődő világról, valamint az új helyzetekre meghökkentően gyorsan kialakuló reakciókészletről beszélhetünk. Az érett
