Seite 98 [98]
96 Szilárdi Réka
kérdéskörét vizsgálja az ún. ,maga módján vallásos" populáción keresztül, a
csoportos vallási önmeghatározás mezsgyéjén keresztül pedig a kulturális
együttműködések, illetve összecsapások szintjén igyekszik megragadni a téma
összetettségét, mintegy felvillantva azt, hogy a vallási valóság milyen szerte¬
ágazó kapcsolódásokban van jelen a kortárs világunkban.
Az alábbi fejezet ennek megfelelően tagolódik, azaz összességében négy
nagyobb rész különíthető el: elsőként modernitás pluralizmus fogalma, má¬
sodikként ennek a szociálpszichológiai vonatkozásai kerülnek megvilágításra.
A harmadik nagyobb rész az egyén és pluralizmus viszonyrendszerével foglalko¬
zik, ezen belül a személyes identitás változásait, a vallási identitás fogalmát és
a privát vallásosság egyik vonatkozó esetét tárgyalja. Végül a negyedik tartalmi
egységben a csoportközi konfliktusok és a pluralizmus társadalomlélektani
elméletei és egy ehhez fűződő esettanulmánya kerülnek feldolgozásra.
A POSZT (/META)MODERN,
ES ANNAK VEZERELVE A PLURALIZMUS
Richard Rorty mondja egy helyütt, hogy a modernitást jobban tetten érhetjük
Dickens műveiben, mint Heideggernél, mivel az angol író által ábrázolt társa¬
dalmi létállapotra az a jellemző, hogy állandóan elutasító rosszallással tekint
az eddigi és az eljövendő fejlődésre. A Dickens által ábrázolt világ létállapota
tulajdonképpen egy létállapot lehetetlensége, s mint ilyen, a modernitásra
inkább találó, mint bármely árnyalt és intellektuálisan igényes képlet, amit
a nagy szintetikus filozófusok állíthatnának fel róla (Bauman 1999; továbbá
Rorty 1997). Az a változás pedig, amire a modern úgy tekint, mint rettegett
jövőképre, az maga a posztmodern.
Összességében a jelenkor problematikájával foglalkozó, illetve az — az iden¬
titás oldaláról - olvasott munkák közös, kiemelhető tengelyeként a modern
egyet jelent azzal, hogy a tudományok megingatták a mítoszok, az ősi nagy
elbeszélések világát, a posztmodern pedig megingatta a tudománynak, mint
egyetlen világmagyarázó elvnek a felfogását. Így tehát az elmélet képviselői
egyrészről szembeállítják a modernitást és a posztmodernitást: míg az előbbire a
viszonylagosan strukturált tér-idő szemlélet, az éppen megfelelő vonatkoztatási
rendszer, és egy olyan szilárd tartás a jellemző, amelyben az emberi cselekvés
észszerűen és biztosan beillesztve érezheti magát, addig a posztmodernben
mindez feloldódik. Másrészről, ahogyan azt Lyotard elemzi, a posztmodern
nem áll ellentétben a modernnel, inkább a modern folytatásáról, illetve be¬
tetőződéséről, azaz az állandóan fejlődő világról, valamint az új helyzetekre
meghökkentően gyorsan kialakuló reakciókészletről beszélhetünk. Az érett