Page 23 [23]
OCR
Sokféle sokféleség 21 vagy politológiai megközelítés ugyan a saját diszciplína számára hozhat valid eredményeket, de a társadalmi együttélés vonatkozásában ezeket a kívülről való megközelítéseket ki kell egészíteni a vallási közösségek autopoétikájával: önértelmezésük sokféleségével. Azért választottam az autopoétika kifejezést, mert szerepel benne a poieszisz görög kifejezés, ami tükörfordításban célirányos alkotást, illetve költészetet jelent. A hitvallások nem szakszövegek, hanem tág értelemben költemények, himnuszok, melyek dicsőítve vallják meg a végső soron mindig rejtekben maradó istenség iránti imádatukat. A poieszisz egyben alkotást is jelent. A névszó alapját képező ige a poiein, valaminek a létrehozását, ami eddig nem létezett. Amikor a vallási közösségek a legkülönbözőbb eszközökkel és felületeken kinyilvánítják meggyőződésüket, hitüket, akkor nemcsak valamilyen tartalmat alkotnak meg, hanem önmagukat is mint közösséget. A hitvallás közösségi identitást kifejező, megalkotó vagy restabilizáló folyamat. Amikor tehát a vallási közösségek krédói mentén elemezzük a vallási sokféleségről való nézetrendszereiket, akkor voltaképpen ezt az önkifejező és önalkotó közösségi folyamatot vizsgáljuk. A (keresztény) vallási közösségek cselekvési és hitközösségét ökumenének nevezik, amely a görög eredi alapján azt jelenti, az egész földkerekség, ahol csak emberek élnek. Ezt a közösséget, mai szóval globális perspektívát a keresztény egyházak a XX. század elején kezdték egyre fontosabb, hangsúlyosabb feladatuknak tekinteni. Talán nem véletlen, hogy éppen egy keresztény, maga részéről evangélikus teológus, aki egyben az első vallástudományi tanszék professzora is lett Lipcsében, Natan Söderblom (1866-1931), az első világháború kitörésével párhuzamosan kezdeményezte és nagy elánnal építette az ökumenikus mozgalmat, amelynek egyik legfőbb célkitűzése volt a világbéke szorgalmazása. Ebben keresztény egyházak szerepeltek, míg ezt megelőzően a Világvallások Parlamentje a keresztény egyházakon túli vallási közösségeket is közös állásfoglalásra hívta, amelyben a béke szintúgy fontos célkitűzésként szerepelt. A tudományosság területén a keresztény egyházak együttműködésének különböző tematikáját az ún. ökumenikus teológia képviseli, a tágabb, kereszténységen túli, közösségeket pedig a vallásteológia. Az ökumenikus teológia a keresztény hagyományok, egyházak által különböző módokon és hangsúlyokkal képviselt közös keresztény nézőpontok kidolgozásával és érvényesítésével foglalkozó teológiai diszciplína. A vallásteológia kiindulása pedig az az - voltaképpen nem teológiai, hanem vallásfilozófiai — előfelvetés, hogy a vallási igazságok teljességgel nem állnak rendelkezésére egyetlen egyháznak sem. A vallások vallási igazságairól való közös teológiai párbeszédnek és reflexiónak az a lényege és célja, hogy a párbeszéd révén minden résztvevő még inkább elmélyülhessen a saját igazságfelfogásában, amely számára a párbeszéd nélkül nem lehetséges.
