Oldal 23 [23]
Sokféle sokféleség 21
vagy politológiai megközelítés ugyan a saját diszciplína számára hozhat valid
eredményeket, de a társadalmi együttélés vonatkozásában ezeket a kívülről
való megközelítéseket ki kell egészíteni a vallási közösségek autopoétikájával:
önértelmezésük sokféleségével. Azért választottam az autopoétika kifejezést,
mert szerepel benne a poieszisz görög kifejezés, ami tükörfordításban célirányos
alkotást, illetve költészetet jelent. A hitvallások nem szakszövegek, hanem tág
értelemben költemények, himnuszok, melyek dicsőítve vallják meg a végső
soron mindig rejtekben maradó istenség iránti imádatukat. A poieszisz egyben
alkotást is jelent. A névszó alapját képező ige a poiein, valaminek a létrehozá¬
sát, ami eddig nem létezett. Amikor a vallási közösségek a legkülönbözőbb
eszközökkel és felületeken kinyilvánítják meggyőződésüket, hitüket, akkor
nemcsak valamilyen tartalmat alkotnak meg, hanem önmagukat is mint kö¬
zösséget. A hitvallás közösségi identitást kifejező, megalkotó vagy restabilizáló
folyamat. Amikor tehát a vallási közösségek krédói mentén elemezzük a vallási
sokféleségről való nézetrendszereiket, akkor voltaképpen ezt az önkifejező és
önalkotó közösségi folyamatot vizsgáljuk.
A (keresztény) vallási közösségek cselekvési és hitközösségét ökumenének
nevezik, amely a görög eredi alapján azt jelenti, az egész földkerekség, ahol csak
emberek élnek. Ezt a közösséget, mai szóval globális perspektívát a keresztény
egyházak a XX. század elején kezdték egyre fontosabb, hangsúlyosabb felada¬
tuknak tekinteni. Talán nem véletlen, hogy éppen egy keresztény, maga részéről
evangélikus teológus, aki egyben az első vallástudományi tanszék professzora
is lett Lipcsében, Natan Söderblom (1866-1931), az első világháború kitöré¬
sével párhuzamosan kezdeményezte és nagy elánnal építette az ökumenikus
mozgalmat, amelynek egyik legfőbb célkitűzése volt a világbéke szorgalmazása.
Ebben keresztény egyházak szerepeltek, míg ezt megelőzően a Világvallások
Parlamentje a keresztény egyházakon túli vallási közösségeket is közös állás¬
foglalásra hívta, amelyben a béke szintúgy fontos célkitűzésként szerepelt.
A tudományosság területén a keresztény egyházak együttműködésének
különböző tematikáját az ún. ökumenikus teológia képviseli, a tágabb, keresz¬
ténységen túli, közösségeket pedig a vallásteológia. Az ökumenikus teológia a
keresztény hagyományok, egyházak által különböző módokon és hangsúlyokkal
képviselt közös keresztény nézőpontok kidolgozásával és érvényesítésével foglal¬
kozó teológiai diszciplína. A vallásteológia kiindulása pedig az az - voltaképpen
nem teológiai, hanem vallásfilozófiai — előfelvetés, hogy a vallási igazságok tel¬
jességgel nem állnak rendelkezésére egyetlen egyháznak sem. A vallások vallási
igazságairól való közös teológiai párbeszédnek és reflexiónak az a lényege és
célja, hogy a párbeszéd révén minden résztvevő még inkább elmélyülhessen a
saját igazságfelfogásában, amely számára a párbeszéd nélkül nem lehetséges.