OCR
BEZEGH ANDRÁS és az autók javíthatósága terén. Az anyagválasztástól kezdve az alvázszámig mindenre kiterjed figyelmük. Utóbbiról annyit írtak, hogy azt a legkevésbé sérülékeny részre kell helyezni, és kell titkos alvázszám-helynek is lennie. A karbantarthatóság figyelmen kívül hagyásának kirívó esetét a három nagy amerikai autógyártó egyike produkálta. A legnagyobb motorral szerelt csúcsmodell igazán nagy siker volt, egyetlen probléma volt vele: úgy lehetett csak gyújtógyertyát cserélni, hogy az egész motort kiemelték a kocsiból. Hogyan fordulhatott ez elő? , Erre nem gondoltunk..." Ahhoz, hogy egy termék tartós legyen, nem elég, hogy fizikailag ellenálló, megjelenésében is időtállónak kell maradnia. Ellen kell állnia használata során a kopásnak, sérüléseknek, ugyanakkor még a tulajdonos számára fontosnak és kívánatosnak is kell maradnia hosszú ideig. A tartóssá tervezés koncepciója szerint jó, ha a termék és tulajdonosa között érzelmi kapcsolat alakul ki, vagyis nem egykönnyen válik meg tőle. 2.3.2.4 Sok régi és új megoldás: visszaforgatás, visszanyerés, újrafeldolgozás, újrahasználat A körforgásos gazdaság igyekszik a gazdaságot, illetve a gazdaság növekedését elválasztani a szűkös erőforrások felhasználásától úgy, hogy egybegyűjt egy sor régi és új megoldást, amelyek ezt a célt szolgálhatják. Ilyenek az anyagmentesítés, a hosszú élettartam, a megújíthatóság, az anyagok és alkatrészek újrafelhasználása, a javítás, a felújítás vagy korszerűsítés, a kapacitásmegosztás és a hagyományos, illetve teljesen újszerű technológiák és üzleti modellek. Az 1970-es évektől kezdve egyre gyakrabban jelenik meg a viszszaforgatás vagy újrafeldolgozás, a , recycling", és formálódik az életciklus-elemzés (/ife cycle analysis - LCA) médszertana. Mégis, az ipari ökológia megszületése 1989-re tehető, amikor a Scientific American c. tudományos magazinban megjelent Robert A. Forsch és Nicholas E. Gallopoulos , Gyártási stratégiák" cimü cikke (Forsch-Gallopoulos, 1989). Ennek alcíme a következő: , Az egyik ipari folyamatból származó hulladék nyersanyagként szolgálhat egy másik folyamatban, ezáltal csökkentve az ipar hatását a környezetre". Az ipari ökológia egyik fő gondolata, a visszaforgatás egyáltalán nem újdonság. Bizonyított, hogy az iparosodás előtti időkben már összegyűj158