OCR Output

BEZEGH ANDRÁS

és az autók javíthatósága terén. Az anyagválasztástól kezdve az alváz¬
számig mindenre kiterjed figyelmük. Utóbbiról annyit írtak, hogy azt a
legkevésbé sérülékeny részre kell helyezni, és kell titkos alvázszám-hely¬
nek is lennie.

A karbantarthatóság figyelmen kívül hagyásának kirívó esetét a há¬
rom nagy amerikai autógyártó egyike produkálta. A legnagyobb mo¬
torral szerelt csúcsmodell igazán nagy siker volt, egyetlen probléma volt
vele: úgy lehetett csak gyújtógyertyát cserélni, hogy az egész motort
kiemelték a kocsiból. Hogyan fordulhatott ez elő? , Erre nem gondol¬
tunk..."

Ahhoz, hogy egy termék tartós legyen, nem elég, hogy fizikailag
ellenálló, megjelenésében is időtállónak kell maradnia. Ellen kell állnia
használata során a kopásnak, sérüléseknek, ugyanakkor még a tulajdo¬
nos számára fontosnak és kívánatosnak is kell maradnia hosszú ideig.
A tartóssá tervezés koncepciója szerint jó, ha a termék és tulajdonosa
között érzelmi kapcsolat alakul ki, vagyis nem egykönnyen válik meg
tőle.

2.3.2.4 Sok régi és új megoldás: visszaforgatás,
visszanyerés, újrafeldolgozás, újrahasználat

A körforgásos gazdaság igyekszik a gazdaságot, illetve a gazdaság nö¬
vekedését elválasztani a szűkös erőforrások felhasználásától úgy, hogy
egybegyűjt egy sor régi és új megoldást, amelyek ezt a célt szolgálhatják.
Ilyenek az anyagmentesítés, a hosszú élettartam, a megújíthatóság, az
anyagok és alkatrészek újrafelhasználása, a javítás, a felújítás vagy korsze¬
rűsítés, a kapacitásmegosztás és a hagyományos, illetve teljesen újszerű
technológiák és üzleti modellek.

Az 1970-es évektől kezdve egyre gyakrabban jelenik meg a visz¬
szaforgatás vagy újrafeldolgozás, a , recycling", és formálódik az élet¬
ciklus-elemzés (/ife cycle analysis - LCA) médszertana. Mégis, az ipari
ökológia megszületése 1989-re tehető, amikor a Scientific American c.
tudományos magazinban megjelent Robert A. Forsch és Nicholas E.
Gallopoulos , Gyártási stratégiák" cimü cikke (Forsch-Gallopoulos,
1989). Ennek alcíme a következő: , Az egyik ipari folyamatból szárma¬
zó hulladék nyersanyagként szolgálhat egy másik folyamatban, ezáltal
csökkentve az ipar hatását a környezetre".

Az ipari ökológia egyik fő gondolata, a visszaforgatás egyáltalán nem
újdonság. Bizonyított, hogy az iparosodás előtti időkben már összegyűj¬

158