Oldal 141 [141]
OCR
2.2 Vízmegtartás a tájban városát. Némi iróniát lehet felfedezni azonban a remek műszaki megoldás mögött, ha tekintetbe vesszük, hogy a vízügyi ágazat hatályos jogszabályok szerinti kötelessége a belvízmentesítés, ami árvíz esetén is fennáll. Ezért a felvízi megyékben a Felső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság erőt, energiát, valamint fosszilis energiahordozókat nem kímélve összesen megközelítőleg 400 m3/s mennyiségű vizet pumpáltak a földekről a töltéseken átemelve az áradó Tiszába: többet, mint amennyit Szolnok felett sikerült kiereszteni. Talán nem állunk messze az igazságtól, ha megkockáztatjuk, ez nem a fenntarthatóság felé vezető út. 2.2.2.1 Integrált tájfejlesztés (ILD, Integrated land development) Pedig lenne egy másik megoldás, ami nem igényelne ennyire abszurd erőfeszítéseket, sokkal olcsóbb és megbízhatóbb, ezenkívül egyúttal a klímaváltozásra való felkészülést is jobban szolgálja, és a Tiszán akár már működhetne is. Csakhogy ennek megvalósításához mélyen gyökeredző ellenérzéseket és dogmatikus megrögzöttségeket kellene leküzdenünk. Arról van szó, hogy ha hagyjuk a folyót a saját munkáját végezni, és mi alkalmazkodunk hozzá, ahelyett hogy erőszakkal saját igényeinkhez akarnánk alakítani, sokkal jobb eredményeket érhetnénk el. A szabályozások előtt az Alföldön egyensúly állt fent az időszakosan kiöntő folyó és a térség domborzata, növényzete között. A széles ártéren megjelenő víz lassan, a kisvízi mederből fokozatosan kilépve töltötte fel a környező területeket, eljutott a magaspartokig, majd néhány hét után magától viszszahúzódott: nem lévén magasabb néhány tíz centiméternél, semmi kárt nem csinált. Ráadásul az akkor még megvolt ligetes, fás, erdős területek helyi szivacshatást is kialakítottak, elkerülhetővé vált tehát a néhány héttel később esedékes szárazság, aszály (Molnár, 2002). A természetes árvizek építő hatásának kihasználását ma elsődlegesen az előítéletek és rövidlátó jogszabályok, fizikailag pedig leginkább az elmúlt másfél száz évben kialakult infrastruktúra és a mezőgazdasági lobbiérdekek akadályozzák. A folyó holocénkori ártere geomorfológiailag ugyanis a mai napig háborítatlanul megvan, és a töltések részleges elbontásával, illetve a megfelelő helyeken történő átvágásával ki lehetne azt használni. Történetileg az emberek mindig a magaspartokon építkeztek és a biztonságos települések csak akkor váltak veszélyeztetté, amikor a török hódoltság következtében nem lehetett alkalmazni a fokgazdálkodásnak nevezett irányított vízkormányzási gyakorlatot 139
