Page 137 [137]
OCR
2.2 Vízmegtartás a tájban nem változnak, egy másodlagos szukcessziós" sorba fog rendeződni, és előbb-utóbb helyreáll a rend, kialakul az adott zárótársulás. Ez persze nem érvényes az Alföldre a folyószabályozások után, ahol a környezeti és regionális éghajlati feltételek alaposan megváltoztak. Ezért valószínűtlen, hogy az ártéri ligeterdőket adó tatárjuharos-lösztölgyes a korábbihoz hasonló módon kifejlődne, noha a másodlagos szukcesszió a futóhomokon is beindul. A Zselic dombjain azonban mindenképpen a kocsánytalan tölgy zárt állományával mint domináns fajjal jellemzett és gyertyánnal mint karakterfajjal elegy erdő lenne a jellemző ma is (Löczy-Gyenizse, 2003). Ugyanakkor a táj az emberi beavatkozás miatt itt is erősen átalakul. A völgyekbe minden irányból mély eróziós árkok futnak. Az erózió helyenként az utak mentén is jól megfigyelhető. A völgytalpak és a falu tengerszint feletti magasságának relatív különbsége 50-60 m. A korábban elsődlegesen állattenyésztéséről híres, erősen szabdalt vidéken a huszadik század második felében a kis kiterjedésű hegyhátakon és vizesedésre hajlamos, másodlagosan feltöltött, rossz szellőzésű völgytalpakon már nem érte meg nagyüzemi gazdálkodást folytatni. Ugyanakkor a múltban lezajlott nagyfokú erdőirtással nem járt együtt talajvédelem, ezért a Zselic talajtakarójának nagy része az erózió martalékául esett (Lehmann, 1973). A völgytalpakon a korábban rendezett, de régóta elhanyagolt vízfolyások miatt vizenyős, lápos foltok alakultak ki, ennek megfelelő vízi növényzettel, nádasokkal, a partjukon égeressel, füzekkel. A talajvíz ezeken a részeken alig néhány tíz centivel van a felszín alatt (egy próbakútban 60 cm mélyen jelent meg a talajvíz), tél végén, a nedvesebb időszakokban pedig néhány évben időszakos, sekély, de nagy kiterjedésű szabad vízfelületek is láthatók itt. Ezzel szemben a dombok tetején a talajvíztábla (tekintve, hogy a löszben szinte akadálytalanul süllyed az első vízzáró, rendszerint agyagos rétegig) nem a domborzatot követi. Szintje a dombtetőkön már meghaladja az ötvenméteres mélységet. A vidék agyagos lösztakarója földúton értelemszerűen kitetté, letarolttá válik és nagyon sajátosan viselkedik: a ráhulló eső átnedvesíti a felső tíz centiméteres rétegét, ahol a benne lévő agyagásványok megduzzadnak. Felülete ezáltal rendkívül síkossá válik, és ugyanakkor nem engedi, hogy a víz a mélyebb rétegekbe beszivárogjon: a felületen kell 6 Az egyszer már megbolygatott természetes társulás helyén másodlagosan ugyanogy gbolyg y 8 gy lyan lépcsőkkel jellemezhető szukcessziós sor alakul ki, mint az elsődleges betelepülés során. 135
