OCR
Borsos BELA 18. század végén valóban így is volt. Csak éppen azt felejtik el mindig hozzátenni, hogy az akkorra kialakult helyzet elsősorban az évszázados háborús körülményeknek volt köszönhető. A török idők alatt a lakosság nem volt képes — a katonák pedig stratégiai okokból nem is engedték — ellátni a vízkormányzás feladatát, amely pedig az árvizek elterítésével és ellenőrzött levezetésével évszázadokon át elkerülhetővé tette a kártételt (Hamar 2000). Kétségtelen, akkoriban még nem volt vasút, aszfaltozott országút és villamos távvezeték, amelyek rosszul bírják az elöntéseket, ha mégoly ellenőrzött körülmények között is. 2 = i ks D) am en romeo nun arm 14. äbra: A Nagyalföld a folyöszabalyozasok elött — a vízépítő mérnökök szerint. (Forrás: Ibrig, 1973) Az akkori viszonyok kezelésére alakították ki a mérnökök a folyószabályozási koncepciókat, amelyek mind a Dunán, mind a Tiszán, illetve mellékfolyóik egy-egy szakaszán hivatottak voltak a kiöntéseket megakadályozni. Az eredmény soha nem látott hosszúságú úgynevezett védvonalak kiépítése lett, amelyek elsősorban rengeteg földmunkával járó árvízvédelmi töltések építését jelentették. Akkor miért történt meg mégis, hogy a Sajó még 2010-ben is , vásárolni ment" a miskolci Auchan (a népnyelv szerint madaras Tesco) áruházba? 132